Megjátsszuk a bátrat, az őszintét, a kitartót, 

és megjátsszuk az okosat, sőt a gazdagot is. 
Megjátsszuk a Férfit, a Nőt,
a hűséges Hitvest, az odaadó Szeretőt,
a gondos Családfőt, és a szerető Családanyát.
Eljátsszuk a jónak hitt szerepet.
Kijátsszuk a világot kedvünk szerint.
Mert hiszünk a hivatalos ideáloknak,
a ránk kényszerített elvárásoknak, 
és elhisszük, hogy rosszak vagyunk.
Inkább hazudunk tökéletest,
minthogy szembe merjünk nézni hibáinkkal
és vállaljuk önmagunk.
Félünk az elutasítástól, félünk a kudarctól,
félünk önmagunktól, gyávák vagyunk.
Ezért inkább eljátsszuk azt a szerepet,
amiről úgy gondoljuk, a környezetünk elvárja tőlünk,
belebújunk sikerjelmezekbe, amihez automatikusan jár
a tisztelet-szeretet-csodálat mindentől megvédő sikerpáncélja is.
Aztán csodálkozunk, ha kiborulunk, állandóan feszültek és idegesek vagyunk, 
szorongunk és félünk, inni kezdünk vagy gyógyszereket szedünk, impotenssé válunk,
vagy nem tudunk gyereket szülni. Marhára nem érezzük jól magunk a saját bőrünkben.
És jöhet a reiki, a Titok, az agyhullámok, a savtalanítás vagy a legújabb lélekguru,
pedig csak le kellene ülnünk egy fotelba és elgondolkozni."

Mindenki serul elete folyaman.

Azonban az a tapasztalatom,

hogy manapsag sokan allandoan sebeik korul forognak.

El bennunk a vagy,

hogy gyermekkorunk osszes seruleseit felfedjuk,

hogy aztan feldolgozhassuk oket.

Ugy gondoljuk, minden sebet el kell tuntetnunk,

mindent, ami bennunket betegge tesz, ki kell radiroznunk.

Am ez az ut zsakutcaba vezet.

A helyes ut az, ha megbekelunk serelmeinkkel. 
A sebeket ertekkent fogom fel.

Ott, ahol megsebzett vagyok,

ott vagyok erzekeny az emberek irant.

Jobban megertem  oket. Sot mi tobb: ahol sebzett vagyok,

ott kerulok erintkezesbe sajat szivemmel, igazi enemmel.

Feszültség nélkül nincs élet.

Engedd, hogy szíved termékennyé váljon.

De légy érzékeny arra is,

hol nem tudod már elviselni a feszültséget,

hol válik túl naggyá számodra.

Ha már elég sok időt töltöttél egyedül,
akkor megtanulod értékelni mások társaságát és rád szánt idejüket.
A kincset a magányban fedezed fel.
Felfedezed önmagad legmélyebb zugait,
legféltettebb kincseit, szembekerülsz azzal, aki valójában vagy

Oromokkel

A legkisebb örömökkel tedd boldoggá azt.
Találd meg a fényt a fekete égben,
A boldogságot, a boldogtalan létben.
A szikrát a bóbiskoló,álmosodó tűzben,
Egyetlen virágot a kiszáradt mezőben.
Hallgass a lelkedre, ő érez, hisz és lát,
Így lehet akár egyetlen percből is örökkévalóság.

Az emberi élet csak egy porszem az évmilliókhoz képest.
Meg kell becsülnünk, ki kell használnunk,mert csak egy lehetőség adott. 
Olyan sok szép pillanatot mulasztunk el és sokszor már későn sóhajtozunk,
hogy miért hagytuk elillanni. Jó lenne sokáig élni és idősen mesélni az életről,
arról ami szép volt benne. Hogyan simogatta a tavaszi szél az arcunkat,milyen virágillat keringett a levegőben,hol talált ránk az igazi boldogság,hogy éltük meg a csalódásokat és hogy cselekedtünk,mikor válaszút elé állított bennünket az élet. 
Talán néha rossz a kedvünk,de holnap új nap jön és nagyon örülünk az életnek.

 A múlt nem a tied,csak az utána vonuló árnyék.

A jövő nem a tied,csak elébe vetődő sugara.
Az óra tied, csupán az az óra,amelyben élsz.

Ne siess ki belőle,ha napfényes,virágos,békességgel teljes:
a világ minden üzlete nem ér fel a szívnek egy boldog órájával.

Nincsen különbség az emberek között. 
Minden ember meztelenül jön a világra, 
és az emberek között egyetlen mérték az emberi szív. 
Az embert nem lehet bőrének színével, 
avagy nyelvével mérni; 
az embert nem lehet gazdagságával

vagy szegénységével mérni, 
egyes-egyedül a szívével.

Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, hanem értelmi és akarati világában gyökerezik. Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót.
Az ilyen szeretet erőfeszítést és önfegyelmet kíván. Azzal a döntéssel jár, hogy energiáinkat befektetve a másik javát igyekezzük szolgálni, s ha erőfeszítéseink nyomán gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt el, hiszen őszintén szeretünk valakit. Ehhez nincs szükségünk a szerelmi mámorra. Valójában az igazi szeretet a szerelmi állapot elmúltával lép életbe.

Aki  soha nem dönt, aki mindig előre be szeretné biztosítani magát,

az az életet szalasztja el.

Az ember legérzékenyebb szerve a szív.

Egy szótól képes összetörni.

Egy pillantástól megremegni,

egy érintéstől megállni.

Egy sóhajtástól újra verni.

Lehet, hogy érzelmi roncs vagyok,

de képes vagyok mosolyogni és jól érezni magam.

Egyesek ezt kétszínűségnek nevezik, én lelki erőnek...

Az élet olyan, mint egy puzzle. A meglévő darabok helyett a hiányzókra koncentrálsz.

A szeretet türelmes, jóságos;

a szeretet nem irigykedik,

a szeretet nem kérkedik,

nem fuvalkodik fel.

Nem viselkedik bántóan,

nem keresi a maga hasznát,

nem gerjed haragra,

nem rója fel a rosszat.

Nem örül a hamisságnak,

de együtt örül az igazsággal.

Mindent elfedez, mindent hisz,

mindent remél, mindent eltűr.

A szeretet soha el nem múlik...

Lehet ha valaki mosolyog,

az nem feltétlenül azt jelenti hogy boldog,

gondtalan életet él..

lehet, hogy mosolya mögé rejti összes fájdalmát...

Néha az életben, te találsz egy különleges barátot.

Valaki, aki megváltoztatja az életedet azáltal,

hogy csak része annak.

Valaki, aki megnevettet addig,

amíg nem tudod abbahagyni.

Valaki, aki meggyőz téged,

hogy valóban van egy bezárt ajtó,

ami csak arra vár, hogy kinyisd.

Ez az örök barátság.

Néha azt szeretném,

ha "Vigyázat, törékeny"

felirat lenne a homlokomra ragasztva.

Néha azt szeretném,

ha valahogy tudtára adhatnám az embereknek,

hogy azért, mert olyan világban élünk,

ahol nincsenek szabályok, és olyan életet élünk,

ahol nincsenek törvények,

másnap reggelre kelve még éppen úgy fáj, ami fáj.

A való életben nem mindig alakulnak jól a dolgok, de ez így működik.

Ami a legfontosabb: azt kapod, amit te is adsz.

Mi a rosszabb? Nem elérni mindazt,

amire mindig is vágytál, vagy csak elérni,

de kitalálni, hogy nem elég?

Életed hátralévő része itt dől el,

az álmokkal, amiket üldözöl, a döntésekkel,

amelyeket hozol és a személy, aki lenni szeretnél...

Életed hátralévő része hosszú idő.

És életed hátralévő része épp most kezdődik.

Mindenért, amit elszalasztottál, nyertél valami mást,

és mindenért, amit nyersz, elveszítesz valami mást.

Az eletunk minden perce valtozik, es vele egyutt valtozunk mi magunk is.

Minden nap, minden esemeny, minden ember nyomot hagy.

Vagy jot, vagy rosszat, de mindenkepp megvaltoztat.

Jo tudni, hogy mindenbol es mindenkitol tanulhatsz:szeretni,

gyulolni, mosolyogni, sirni, batornak lenni es felni.

Fontos tehat, hogy megtanuljunk koszonetet mondani minden egyes mozzanatert,

ami az eletunkre hatassal van, hisz altaluk leszunk egyediek, kulonlegesek......

Onmagunk. Fogadjuk el a Sors hatalmas, regen vart, illetve a kevesbe hatalmas,

alig eszreveheto ajandekait is es oruljunk nekik felhotlenul,

mert az eletben semmit nem kaphatunk ingyen.

Minden pillanatnyi boldogságért sulyos arat kell fizetni.

Mert a sors egyik kezevel ad, a masikkal meg elvesz.

Ki kell hát élvezni minden boldog percet,

és nem szabad azon bánkódni, ami már elveszett."

Ne bantsd meg azt, aki teged szivbol szeret,

mert a szereto sziv megbocsajt, de soha nem feled!

Igazan szeretni, nagydolog,

de feledni meg nagyobb.

Csak igaznak van a szivem nyitva,

ez a boldogsagom legelso titka.

Egészséges egyén soha nem lesz olyasvalakiből,

aki nem vállalja az elfojtott érzéseinek megélését,

és az ezekből fakadó változtatásokat.

Átélni és kimondani. Elfogadni és változtatni.

Soha senki nem lesz kiegyensúlyozott és boldog,

ha ezt nem képes megtenni.

Csak vergődni fog a félelmei csapdájában, haláláig.

Nagy bátorság kell ahhoz,

hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát.

Bátorság, csaknem hősiesség.

A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni,

mert gyáva és hiú, fél a bukástól.

Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli,

hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát.

Azt a szomorú, emberi titkot,

hogy szüksége van gyengédségre,

nem tud meglenni nélküle.

Megbocsatottam a megbocsathatatlant,

megprobaltam potolni nelkulozhetetlen embereket

es elfeledni az elfeledhetetleneket.

Sokszor cselekedtem indulatbol,

okoztam csalodast es csalodtam olyanokban

akiktol sosem vartam volna. 

Oleltem, hogy vedelmet nyujtsak

es nevettem mikor mar nem birtam tovabb. 

Szereztem orok baratokat.

Szerettem es szerettek,

de sokszor el is utasitottak.

Elofordult olyan is, hogy szerettek,

de en nem tudtam visszaszeretni.

Repkedtem a boldogsagtol, habzsoltam a szerelmet,

eskudtem orok huseget, de volt,

hogy teljes erovel mentem fejjel a falnak.

Sirtam zenehallgatas,

vagy fenykepalbum lapozgatesa kozben

es felhivtam valakit csak azert,

hogy halljam a hangjat.

Neha eleg volt egy mosoly, 

hogy szerelmes legyek. 

Sokszor ereztem meghalok a vagytol

es feltem elveszitek valakit aki nagyon fontos szamomra,

a vegen megis elvesztettem.

DE tuleltem! 

Es meg most is elek!

Az eletet nem csak tulelem

es Neked sem ajanlom, 

hogy ezt tedd. Elj! A harcba elszantan kell menni,

az eletet szenvedelyesen atolelni, 

emelt fovel veszteni es mereszen gyozni,

mert a vilag a batrake es az elet tul sokat er ahhoz,

hogy jelentektelenne valjon.

Miért van az, hogy pont akkor nem lehetünk azzal,

akit szeretünk, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá.?

A kegyetlenség az, amikor közel enged valaki, majd eltaszít.

Amikor megmutatja neked, milyen jó is lehetne,

aztán újra ellök, te pedig ott maradsz összetörve a porban,

teljesen kiszolgáltatva neki. Neki, aki szeret.

De nem szeret annyira, hogy igazán az élete részévé válhass.

Fájdalom az, amikor a szerelem ott van melletted,

és te nem tudod neki bevallani.

Fájdalom az, amikor tudod,

hogy mit nem szabadna érezned,

és  mégsem tudsz ellene semmit sem tenni.

Fájdalom az, amikor szenvedni látod azt,

akiért mindent megtennél.

Fájdalom az, amikor csendben maradsz, pedig kiáltanál...

Ha egyszer fájni fog az élet,  

S szemedbe bánat könnye gyűl,            

Ne sírj, mert a legszebb álom az,            

Mely sosem teljesül.

Majd valaki halkan felnevet,      

Oly könnyedén mondja ki:

-Viszlát!... Ég veled!

Felszáradó könnyeiden át,

fel-feltűnik az arca,

Amint lelkedet készíted az utolsó harcra.

Elé állsz még egyszer és várod a szót,

Pillantását érzed, amint lelkedig hatol.

A szemébe néznél, de már nem látod az álmot,

Szürke tekintete mutatja,

hogy Ő egy percig sem gyászolt.

Magadba rejted az utolsó pillanatot,

Kőbe vésed az utolsó mondatot.

Elviszed magaddal, még ha Ő nem is tudja,

Csak az a pár hónap lesz, ami neked a vigaszt nyújtja. 

Titkon reméled, hogy ez csak egy rémálom,

Mert nem érdemled meg, hogy veled így bánjon.

Eltemetsz újra egy szépnek indult álmot,

Megint Te kaptad a fájdalmat és a bánatot.

A fiúk becsülete olyan kincs, mi el nem vész, mivel nincs.

A fiúk, mint a köd jönnek, mennek,

egy lányt csak egy napig szeretnek.

De aki egy hónapig bírja, annak meg van ásva a sírja.

És aki egy évig tud szeretni,

azt Múzeumba kell helyezni,

És föléje ezt kell jegyezni:

„Ezt embernek lehet nevezni”

A nők nem azért bizonytalanabbak érzelmileg,
mert tökéletlenek lennének.
Ó, dehogy is.
A nők hangulatváltásainak az a titka,
hogy túl sokat fognak föl a világból,
túl sok érzést élnek meg a környezetükből.
Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a sok különféle hatással.
S amikor kiborulnak, amikor túl nagy bennük a káosz és az érzelmi hullámzás,
elég, ha csak a válladba fúrják a fejüket,
elég, ha csak átöleled őket.
Te, a férfi, pusztán a jelenléteddel el tudod simítani a feszültséget.

Mosoly alá temetem arcom, nem láthatják bánatom.

Belül sír egy szív, barátról álmodik.

Mennyi magány, s fájdalom,

nincs kinek elmondanom, nincs kivel megosztanom.

Oly nehéz e terhet egyedül cipelni.

Lássátok hamis mosolyom, álarc, melyet viselek.

Senki nem láthatja, mennyire fáj az élet.

Vidám vagyok és nevetek, de lelkemben égnek a sebek.

Két kis érzelmet sok kilométerrel elválasztani

egymástól olykor elegendő arra, 

hogy nagy szerelmet hozzon létre..

Mosoly ala temetem arcom

Mosoly alá temetem arcom,

nem láthatják bánatom. 

Belül sír egy szív,

barátról álmodik. 

Mennyi magány, s fájdalom,

nincs kinek elmondanom,

nincs kivel megosztanom.

Oly nehéz e terhet egyedül cipelni.

Lássátok hamis mosolyom,

álarc, melyet viselek.

Senki nem láthatja, mennyire fáj az élet.

Vidám vagyok és nevetek,

de lelkemben égnek a sebek.

szeretnék újra kislány lenni,
szaladni a fűben,elesni és sírni.
szeretnék újra kislány lenni hogy ne fájjanak azok a dolgok,
amik most. szeretnék újra kislány és elbújni az oszlop mögé
ha olyan jön akivel nem akarok beszélni.
szeretnék újra kislány lenni
és nyelvet ölteni arra akit nem szeretek.
szeretnék újra kislány lenni, és örökre...az is maradni.