A korareggelek csendjében nézem, ahogyan alszol,
föléd hajolva homlokodra csókolom álmaim, 
gyengéd simogatásod érinti vágyam,
s a félhomályban nincs szebb kép,
mit festő ecsetjével festhet, 
ahogyan átölelsz, s rám mosolyog lelked.
Érzem... ...szeretlek.

Az ember legfôbb vágya, hogy valakinek szüksége legyen rá!

Minél több szeretet és jóság sugárzik belőled, annál több áramlik rád vissza.

Higgy a szívedben és saját jóságodban,
mert ha így teszel,
mások is ezekben fognak hinni.
Higgy a csodában, 
mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban,
mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda,
a remény, a szeretet és a holnap álmai.

Érted születnek bennem szép szavak,
hozzád száll távolból a féltő gondolat, 
veled vagyok akkor is, ha el kell menned, 
álmomban követlek messzi idegenbe.

Senki sem születik készen:
légy azzá, amivé legjobb hajlamaid szerint válhatsz.
Ki elindult, s még nem érkezett meg,
bíztatóbb a helyzete a soha el nem indulónál.
Soha nem késő elindulni, soha nem késő szeretni.
Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek,
megértsenek és szeressenek,
tudd, hogy a többiek is erre vágynak.
Miért szeretnek minket a többiek?
Amiért egyáltalán szeretni érdemes: magáért szeretetért.
Tanúlj meg szerényen tündökölni, mert ez az emberi.

Vannak pillanatok, amelyek mint parányi tűk megakadnak
az ember húsában és idegszálaiban. 
Amik oly élesen és mélyen vágódnak be az emlékezetbe,
hogy az idő sohasem tudja kimosni belőlünk.
Halk pillanatok ezek, csak a halk pillanatok fúródnak ilyen mélyre.
Az élet hangos, nagy pillanatait gyakran előszedi az ember,
minden alkalommal kiszínezi, átfesti, az érdekes,
nagy pillanatok lassanként megkopnak,
elhalnak a boros asztalok felett a szivarfüstben.
Csak azok a pillanatok az örökkévalók,
amiket nem lehet elmondani.
Ezek a kis meztelen pillanatok szemérmesen elbújnak a szívben,
így élik magányos életüket.