Meg tudsz nézni

"Ha meg tudsz nézni valamit a saját szemeddel, akkor nincs szükség arra, hogy mások véleményére hallgass."

Van néhány olyan pillanat

Van néhány olyan pillanat, amikor úgy érzed elveszett minden, ami fontos Neked, és úgy érzed, önmagad vesztetted el. Van néhány olyan perc, amikor legszívesebben láthatatlanná válnál és nem néznél semmivel, senkivel sem szembe. Ilyenkor elgondolkodsz, mi az értelme mindennek? Aztán jön valami, vagy valaki, magával sodor, magával ragad, lenyűgöz, ugyanakkor felkavar és mély érzéseket ébreszt benned. Lehet ez csupán egy találkozás, egy érintés, amitől kiráz a hideg, lehet ez egy csók, lehet ez egy ki nem mondott szó, lehetnek ezek érzések, egy kósza gondolat.....Magadban megpróbálsz választ adni a benned felmerülő kérdésekre, de be kell látnod, nincs értelme kérdezni, a válaszok benned vannak. Sodródnod kell, hisz ha folyton azon agyalsz, mi lesz neked a legjobb, lehet, elszalaszthatsz néhány olyan pillanat, amelyek szebbé tehetnék az életed. Ha minden elveszett, akkor is mindig ott a remény, hogy talán mégis minden jóra fordul. Előbb, vagy utóbb persze, de minden rendbe jön. Hisz miért lennél Te az az ember, aki boldogtalan kellene, hogy legyen? Ugyan miért is?
"Én nem leszek ez az ember. Én boldog leszek!"
El kell ezt hinned! El kell dönteni, akarod-e, hogy a dolgok jóra forduljanak, vagy továbbra is szenvedsz. Ha eldöntöd magadban, hogy igenis boldog leszel, akkor azok a pillanatok, amik majd reményt adnak, azok fognak éltetni, és elég erőt adnak, hogy folytasd. Aztán hirtelen a boldogság kellős közepén találod magad, és azt kérdezed, hogy történt ez??? És a szád mosolyra húzódik, és nevetve gondolsz majd vissza arra az időre, amikor még nem hittél a pillanatokban, amelyek tulajdonképpen megváltoztatták az életed. A boldogság mindig akkor jön, amikor nem várod...
A remény jó dolog, talán a legjobb a világon, soha ne veszítsd el...

A legjobb bosszú?

A legjobb bosszú?
Mosolyogj, legyél boldog, és soha ne hagyd nekik, hogy tudják hogy fáj...

Könny voltál

Könny voltál aki gördült de visszafolyt a szembe,öröm voltál aki feltört de nem ért el szívembe..a sors voltál aki küldi s visszahívja a törvényt,a jövő voltál mely nem lesz s a múlt mi meg nem történt...még arckép sem lehettél..csak sűrű..sűrű fátyol..már azt is elfeledem,hogy örökre hiányzol..

Soha senkinek

Fáj, hogy soha senkinek nem voltam a legfontosabb, még azoknak sem akik nekem mindennél fontosabbak voltak. Mindig jött valaki/valami és én csak úgy elfelejtődtem, lassan már egy sziát sem érdemlek. Mindig fölöslegesnek érezni magam nem segít, hogy pozitívan lássam a világot, bármennyire is szeretném.Az emberek jönnek-mennek egymás életében, 
soha soha soha nem szabad hinni az érzéseknek, amely azt súgja fontos vagy neki, törődik veled, bármikor számíthatsz rá.Mert mindez átmeneti állapot...

Megtehettem volna.

Megtehettem volna. Soha nem fogjuk föl igazán az ilyen mondatnak az értelmét. Valójában életünk minden pillanata tartogat valamit, ami megtörténhetne, és mégsem történik meg. Rengeteg mágikus pillanat van, amit nem is veszünk észre, mígnem a sors keze - teljesen váratlanul - megváltoztatja az egész életünket.

Akárhányszor azon agyalok

Akárhányszor azon agyalok, hogy milyen lenne, ha szeretnél, ok nélkül elmosolyodom. Aztán eszembe jutnak az okok, hogy miért nem szabadna mosolyognom...

Utas vagyok

Utas vagyok csak ebben a világban, egészen magánosan vándorló utas, aki megnézhet mindent, amit látni módjában van, de semmit magával el nem vihet, semmit félre nem tehet, semmihez hozzá nem kötözheti magát, bármennyire is megszerette ezt, vagy amazt. S lassan, lemondó szomorúsággal kialakult bennem az útiterv is: az ember éppen csak gyönyörködik abban, ami arra való. Néhány dolgot megjegyez magának, egészen rendszertelenül és minden értelem híján s igyekszik kissé megszépíteni azt az utazást, amennyire lehet. Átballag az életen, éppen mintha tóparton menne, váltakozó arcú dombok között, mindig lát valami újat és mindig elbúcsúzik valami régitől, s legokosabb, ha mindezt úgy cselekszi, mint a világ legtermészetesebb dolgát. Mintha nem lenne abban semmi szomorú, hogy az idő búcsúzással telik, hogy minden hajnal egy alkonyatnak a sarkára hág s hogy vannak virágos tájak, amiket megszeretünk s a táj elmosódik a múltba."

Nincs rosszabb

Nincs rosszabb, mint úgy érezni, hogy senkit nem érdekel, hogy létezünk, hogy senki nem figyel arra, amit mondunk, és hogy a világ tökéletesen működik a mi zavaró jelenlétünk nélkül is...

Vannak dolgok

Vannak dolgok, amiket nem akarunk, hogy bekövetkezzenek, 
de el kell fogadjuk őket. Dolgok, amikről nem akarunk tudni, 
de meg kell tanulnunk őket. 
És emberek, akik nélkül nem tudunk élni, 
de el kell engedjük őket...

Egy nagy ölelésre vágyom

Csak egy nagy ölelésre vágyom, egy olyanra, ami ha csak egy percre is, de eltüntet minden problémát, és elhiteti, hogy minden rendben lesz annak ellenére, hogy tudom, már most a helyén van minden. Nem kell több, nem vágyom másra, csak egy erős karra, ami megvéd, és támogat. Megölel, és megnyugtat. Átkarol, és védelmez. Figyel rám, ha elbotlanék, és felhúz, ha már úgy érezném, nincs erőm. Akkor talán könnyebb lenne. De most nincs itt az ideje. Nincsenek ölelések, nincs támasz, de nem is baj. Meg kell erősödnöd. Az Élet segít benne. De valahogy néha.. Néha csak úgy jó lenne egy ölelés. Hiába. Emberek vagyunk...

Legnehezebb feladat

Talán az egyik legnehezebb feladat megnyitni a szívünket. 
Újra. Hiszen nyitva volt az, tudjuk is hogy milyen érzés 
– boldogan, szabadon szárnyalni, és nem attól rettegni, 
hogy vajon mikor zuhanunk le… 
Minden zuhanásból összekaparjuk magunkat. 
Mindből egytől-egyig. Nincs kivétel. Csak épp utána már óvatosabban szállunk fel. Lehet, hogy nem megyünk olyan magasra, vagy épp betegesen körülményesen figyeljük azt,hogy mi van körülöttünk ahelyett, hogy egyszerűen élveznénk 
a látványt, meg az összes többi apró csodát...