Cipelem a múlt súlyos emlékeit,néha úgy letenném öket egy kicsit..
de nem dugom homokba a fejem,szembenézek velük, emlékezem..
A megbecsülés, amit a mában kapok,ez értékeli nagyra a boldogságot.
Mert,amit a múltban elvesztettem,ettől lett igazi érték a jelenemben.
Felemelni, csak akkor tud igazán,ha jártál már a pokol tornácán.
Könnyes a szemed, ha visszanézel,de más ezt látni,boldog ember szemével.

Talan hiu vagyok kicsit,mert nobol vagyok.
Szeretem a bokokat, s ha kedvesseget kapok.
Szeretem ha megertesz ,a figyelmet, az empatiat.
Az oleles meleget,a turelmed, a toleranciat.
Tulzasba nem viszem,hatalmas szivem van.
Erzeseimet visszaadom,mik vannak birtokomban.
Ha biztonsagban erzem,magam megbecsulten,
s, ha kapok, adok is..,TIE

D.. minden kincsem!

Fájó emlék

Falat építettem,hosszú évekig.Fájó, könnyező kövekből.Hideg ,keserű magányba bújtam a napsütés elől.Egy elfelejtett, apró résen átjutott egy kósza fény.Dermedt szívem körül lassan felolvadt a jég.A fal leomlott hangos robajjal, behódolva a napnak.A bánat és öröm most karöltve együtt kacagnak.Felejteni,hogy mi volt 
a fal mögött.Már soha nem fogom.A múltam a jövőm része,de már egy, erős kézbe kapaszkodom.