Ha majd eletunk
lampasa
elfarad egni,
ha mar nem tudunk tobbe
a manak beszelni,
 ha a foldi letben
mar nem
letezunk,
ha angyalok szarnyan
felerkezunk,
ha az egen
ragyogunk,
mint feny-csillagok,
s minket
az ej csendben olel,
kerlek, keress meg
ott fenn,
s csak egyszer,
egyetlen egyszer,
gyere hozzam kozel...

Az élet nem arról szól, hogy a vihar elmúlását várjuk…sokkal inkább arról, hogy megtanuljunk táncolni az esőben.

Nincs olyan, hogy "nem tudom" csak olyan, hogy "nem akarom". Ha megvan a képességed, csak égő vágyra van szükséged, ahhoz, hogy elérd a célod, hogy változást idézz elő. Menj előre vagy lépj vissza, mindegy mibe kerül. Csak soha ne hibáztass másokat vagy a társadalmat általánosságban. Minden a Te elmédből fakad. Amikor eléred a lehetetlent, akkor veszed észre, hogy különleges ember vagy.

Meglehet, hogy lesz majd valaki, aki gyorsan jön, és lassan távozik… de nem tűnik el nyomtalan! Benned hagy el nem múló érzéseket… és valami olyat, melyet igazán meg sosem értesz. Néha sebnek tűnik, mely még fáj… vérzik… Máskor mintha csak megtanított volna valamit… De mikor a lágy szellő simítja bőrödet… már csak a legszebb emlék mely lelkedben rekedt…

Keménynek maradni

 

Keménynek maradni ebben a zord világban... 
Elbukni ezerszer minden egyes csatában... 
Felállni és nevetni... tovább menni az utalom... 
Miközben széttép belülről a kegyetlen fájdalom... 

Harcolni a holnapért... pedig lehet minden hibába... 
Az ember nehezen tud feledni... ez a nagy hibája 
Szeretetet adni... és várni a be nem teljesülő csodára... 
Hinni és bízni, hogy egyszer rátalálsz a megnyugvó világra 

Könnyeket törölni... szembenézni mindennel.. teljesen egyedül 
Tanulni a múltból... még akkor is, ha a hitem olykor elgyengül 
Ködös az út... amerre járok.. de már nincs más választásom... 
Szembeszállni a félelemmel... míg a fényt a sötétségben megtalálom 

Menni.. miközben már senki sem fogja meg két kezed... 
Vágyni a jóra... de mindenki csak nevet rajtad körülötted 
Elmondani egy Imát.. keresztet vetni erre a zavaros jövőre 
Nincs idő.. nem állhatsz meg....csak egyetlen mély levegőre... 

Nincs határ... azt megtanította a sors már réges - régen... 
Megmutatja az Élet, lehetsz Te is még igazán mélyen... 
Nincs kiút.. hová mehetnél .. és nincs sehol egy hely... 
Hol megpihenhetsz... s nem kell számolnod a lelkeddel.. 

Megtörni újra és újra . mert hiába küzdesz a szíved ellen... 
Sohasem lehetsz boldog... ha nem hagyod, hogy Ő vezessen 
Csendesen elsétálni... miközben torka szakadtából ordítanád... 
Nem érti meg senki... Hogy érte akár az Életedet odaadnád...

Mindenki életébe van egy ember, aki valamiért más, mint a többi… Aki olyan varázserővel bír melyet rajtunk kívül nem lát senki. Esetleg még ő maga sem tud róla... Olyan bűvölet ez melyet nem értünk… de nem is kell… csak át kell élni és kész!
Mert ez teszi lehetővé, hogy bár padlón vagy, összeomlottál mégis elég, hogy Őt meglásd és már jobb minden! Még hozzád sem ért, csupán csak ott áll előtted és rád mosolyog… Máris érzed… Könnyebb lett a lelked…
Lágy érintése, ahogy karod végig simítja…. A puszta tény, hogy van neked elég, hogy felszáradjanak könnyeid és újra nevess!

Az élet bár elém rak száz akadályt, de ad ezer boldog percet is!

A fájdalom, a veszteségünk fájdalma emlékeztessen mindnyájunkat, hogy bár távol élünk egymástól, és más-más nyelvet beszélünk, a szívünk együtt dobog.

Egy gyűlölettel teli világban sem szabad lemondanunk a reményről. Egy haraggal teli világban sem szabad lemondanunk a békességről. Egy kétségbeeséssel teli világban sem szabad lemondanunk az álmainkról. Egy bizalmatlansággal teli világban sem szabad lemondanunk arról, hogy higgyünk egymásban.

Az emberek nem mindig azért sírnak mert gyengék, hanem azért, mert túl sokáig maradtak erősek.

S megsimogatott! Végig simította kezem s az én szívem rögtön bele remegett. Oly jól esett, mint egy korty víz a legnagyobb melegben.

Valaki kedvéért

Sokszor azzal követjük el a legnagyobb hibát, hogy valaki kedvéért szeretnénk tenni dolgokat, változtatni életünkön. S kizárólag érte és az érzés, lendület miatt, amit Ő nyújt, elindulunk egy úton. S talán így ezzel még nincs is semmi gond… De mi van ha ő a felénél ott hagy? Hiszen sosem vehetjük biztosra, hogy Ő valóban végig kísér... Kétségbe esünk, összeomlunk, és sokszor visszafordulunk, mert úgy érezzük nélküle nincs értelme tovább mennünk... Pedig ez nem igaz! Egy kicsit lehet sírni... Szomorkodni... De tovább kell menni, erősnek lenni! Vagy azért, hogy megmutathasd nélküle is menni fog, de inkább azért, hogy te magad is érezhesd jelenléte életedbe nem volt haszontalan! Mert bár már nincs veled az érzés mit nyújtott, az erőt mit adott egy életen át szívedben őrzöd, s ha harag nélkül tudod elengedni kezét ez majd, segít, hogy tovább menjél!