Szép az életed,
vedd észre már,
Ne csak arra gondolj,
ami sajog és fáj.
Vedd észre a napot az égen,
Az aranyló hajnalt,
mikor Rád ragyog éppen.
A folyó csobogását,
a szíved dobbanását.
Örülj az életnek,
a boldog éveknek,
Fedezd fel a világot,
a világban minden szépet.
Hisz Tőled függ,
hogy milyen tartalmasan éled!

Most már az "Igazat" keresem!
Mert az "Igazi" szárnyakat ad, s aztán letépi rólad, 
az "Igaz" odaadja a sajátját, ha zuhanni kezdesz.
Az "Igazi" megcsókolja a kezed, az "Igaz" megfogja.
Az "Igazi" álmodik veled, az "Igaz" virraszt melletted.
Az "Igaziba" belehalsz, az "Igaz" meghal érted, ha kell.....

Van, hogy a remény is meghal,

s vele együtt álmaink is szertefoszlanak.
Van, hogy véget ér a küzdelem,

de elmarad a győzelem.
Van, hogy amikor már nincs mit tenni,

a legjobb az, ha semmit sem teszünk.
Van, hogy olyan hideg lesz,hogy már hiába erőlködsz,

a tűz nem gyullad be többé...
S van, hogyha menni kell, menned kell.

Egy utolsót még nézz vissza, de aztán menj!...

Az utakat sokáig nem érti meg az ember.

Csak lépdel az utakon és másra gondol.
Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek.
Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük,

lehetőségnek,

melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová.
Nemcsak mi haladunk az utakon az, utak is haladnak velünk.
Az utaknak céljuk van .
Minden út összefut végül egyetlen közös célban.
S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk,

csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak,

országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz.
Igen, az utaknak értelmük van.
De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.”

Elgondolkodtato

Elgondolkodtató, hogy mi fáj jobban?
A hiánya, ami minden pillanatban a szívedbe mar
és nem engedi csitulni a vérzést,
vagy az, hogy el kell tudni engedni egy embert,
aki betöltötte minden percedet...
Emlékek, képek, amik szívedben élnek... 
Egy illat, egy mosoly... Ami olyan jó volt...
s most mégis, ha rá gondolsz, egyre jobban mar?

Csak álltam némán az ajtó előtt, és vártam..
vártam valakire, aki már- azt hiszem,soha többé nem jön el.
Mégis reménykedtem,hogy megmozdul a kilincs,
kinyílik az ajtó, és ő fog ott állni.
Ahogy telt az idő, egyre reménytelenebbül vártam,
lehajtott fejjel, megtört szívvel. 
Mikor zajt hallottam, újra felcsillant a szemem,
reményekkel teli szívvel bámultam az ajtóra. 
Fájdalommal a szívemben, 
és könnyekkel a szememben vártam,
és éreztem, hogy rohant az idő.
Mégsem jött senki.
Egy nap elkezdtem távolodni az ajtótól,
egyre messzebb kerültem, és egyre halkabban hallottam a kinti zajokat,
és nem reméltem már, hogy te jössz be az ajtón. 
Már az ajtó is egyre kopottabb volt,
megvénült az idő során.
Egy nap már nem néztem az ajtóra. 
Szívem reménytelenül állt félre, megértette,
hogy csupán az emlékeiben fogja újra látni a nyíló ajtót,
és azt, hogy te állsz mögötte! 
Eljöttem hát, de a szívem egy része még mindig vár,
csak vár, ott, a régi kopottas ajtónál...

Ne gondold, hogy a szeretet örök.
Nagyon törékeny, olyan törékeny, mint egy rózsa.
Reggel még pompában áll - estére eltűnik.
Bármilyen apróság elpusztíthatja.
Minél kifinomultabb valami, annál törékenyebb.
Oltalmazni kell.
Egy szikla megmarad, de a virág eltűnik.
Ha egy sziklát dobsz a virágra,
a sziklának nem esik bántódása, 
de a virág elpusztul.
A szeretet nagyon törékeny, nagyon érzékeny.

Figyelj a szívedre, mert itt rejlik az a rejtélyes mag,
amelyben minden benne van:az érzés is, az értés is, együtt.

Jöjj, felejtsd el az időt, én majd vigyázok rád!
Hisz Te vagy az a csoda, kit a szívem úgy várt! 
Te megbékíted lelkem és múltam messze jár!
Szívem dinamit és csak egy szikra kell már! 

A sors akkor állít minket nagy döntések elő,
amikor a legkevésbé sem számítunk rá.
Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e,
hogy megváltoztassuk az életünket. 
Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna,
és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem 
vagyunk felkészülve a döntésre.
A próba nem vár.Az élet nem néz  hátra.

Az ember akkor él igazán, ha szeretik.
és akkor válik igazi emberré, ha ő is viszont szeret.

Ami a legjobban fáj,
azt sohasem fogod meg érteni.
Nem érted,miért fáj ennyire,
nem érted,miért hull a könnyed,nem érted,miért.
Most szakadj meg szív,
mosd el véreddel a fájdalmat!
Csak állsz,tehetetlenül,
bambán a saját romjaid fölött.
Igen, hisz itt már csak a vér,
és a könnyek segíthetnek..
És amikor végre megfordulsz,
hogy elfelejtsd a törmeléket és a rengeteg port,
valami mindig visszahúz,és a mélybe ránt...
Mintha éreznéd,miközben összeomlasz,
hogy ezen a halott helyen még itt a béke,
még itt rejtezik,csak meg kell találni,fel kell kutatni...
Reménykedve állnál neki,hogy összeszedd magad,
hogy megtaláld az igazi,
az egyetlen igazi lelki megnyugvást,ami vigaszt ad.
Aztán megtalálod az összetört álmaid alatt
a kettérepedt boldogságot,eltört....
Benned is eltört vele együtt valami.
És akkor sírni kezdesz...
Csak sírsz és sírsz.De vajon érdemes e sírni?
Akkor és ott nem tudsz gondolkodni.
Csak a mély fájdalom az,amit érzel,
ami szét szakítja a lelkedet.
Ezek a könnyek lesznek azok,
amik tisztára mossák az elveszett törött darabokat,
s idővel Te magad leszel aki össze is rakja ezeket a darabokat...
Azt mondják,ahol seb volt,ott heg marad,
ami már sosem fog begyógyulni...
Én azt mondom,ezen a ponton leszel a legerősebb.