Elo szo

Élő szó az, ami vérzik.
Néha csak annyira, mint egy megszúrt ujjhegy.
Az ember maga is megijed, amikor kimondja.
Akkor is, ha olvassa.
Ami mélyről jön, az mindig véres.
Ami odabent természetes - hogy az élet: vér -,
az a felszínen ijesztő. "Juj, ezt nem kéne kimondani!"
"Ezt nem szabadna nyilvánosságra hozni!"
Tiltakozást vált ki. Viszolygást. - S ugyanakkor örömet is!
A holt szóról nincs mit beszélnünk - legtöbbször azt mondjuk ki.
A holt szó lehet szép, okos, művészi, de nincs benne vér.
Nem "onnan" jön, bentről, a "dobogó szívből"
. A holt szavakat mindig valami helyett mondjuk ki,
és ez a valami lényünk igazsága.
Nem az a baj vele, hogy nem okos vagy szép - a baj vele az, hogy öl.

Gondolkozz el rajta

Gondolkozz el rajta, mikor azt hiszed,
csak Téged bánt az Élet...
Nézz körül a világban..
láthatod az embereket, akik az utcán élnek
Ha azt hiszed, hogy csak neked fáj,
mikor kit szeretsz mással látod
Nézz meg egy vakot...
ki soha nem lát...hatja meg a napvilágot
Ha azt hiszed ver a sors,
mikor az emberek rosszat kiabálnak Rád
Nézz meg egy süketet,
ki soha nem hallhatja az Élet dallamát..
Ha azt hiszed Te vagy az egyetlen,
akit akadályok veszik körül..
Nézd azokat, kik nem tudnak járni..
arcukon mégis mosoly derül
Ha azt hiszed rossz helyre születtél..
s Téged senki nem szeret
Nézz meg egy árvát...
ki könnyes szemmel nézi a szüleidet...
Ha azt hiszed, hogy nem kapsz időt,
hogy begyógyuljanak a sebek
Nézz azokat, kik hirtelen hunytak el..
nem ölelhették át szeretteiket
Mielőtt panaszkodnál..
nyisd ki a szemed, rosszabb is lehetne...
S rájössz, hogy nem sírva kell eltöltened a napot, hanem nevetve
Köszönd meg, amit a sorstól kaptál...
ne háborogj sohasem..
Nem tudhatod, mi lesz holnap...