Minden ember életében van egy pont

Azt hiszem, minden ember életében van egy pont, amikor döntenie kell. Ha rosszul dönt, nincs visszaút. Sokáig azt hittem, hogy másokat hibáztathatok azért, ami velem történt. A hibáktól azt mondják, hogy az ember jobbá válik. Ez talán igaz is. De minden hiba elvesz egy darabot az emberből. A hibákat nem lehet jóvá tenni. Örökké velünk maradnak, hogy emlékeztessenek a múltra. Egy bocsánat, vagy egyelnézést jöhet szívből, de ez csupán szó. Azt hisszük, hogy ha megkapjuk, amire várunk, hogy ne haragudj, minden jobb lesz. De a szó nem fedi el a sebeket; Minden bocsánat egy újabb halál, amelyet a léleknek kell átélnie. Megbántottak. Százszor, talán ezerszer is. De a legjobban az fájt, amikor bocsánatot kértek. Tudtam, hogy megölik vele a lelkemet. Nem a megbántás fájt, mert azt elfelejti az ember. Talán hónapok, vagy évek kellenek hozzá, vagy talán csak egy pillanat, de elfelejti. De a bocsánatkérés már azt jelenti, hogy ott, abban a pillanatban, amikor kimondta, vagy megtette, amit mondott, vagy amit tett, őszinte volt. Ott, abban a pillanatban tényleg úgy gondolta, vagy úgy érezte. Ha tehetném, én is úgy élném az életem, hogy sose kelljen megbántanom mást. Mert bár feloldozást nyerhetünk azzal, hogy megbocsátanak, de azt a halott lélekdarabot már semmi nem támaszthatja fel. Senki nem érdemli meg, hogy megöljék a lelkét, hisz anélkül a szíve halott. S szív nélkül, hogy éljük túl az életet.

Szerelmedért

Hány év kell még, hogy észre vegyél?
Hány magányos nap, hogy végre átöleljél?
Mennyi szenvedést kell még átélnem nélküled?
Mért nem adsz nekem szerelmet?

Meddig harcoljak még, remények nélkül?
Mért nem veszed észre, mit érzek itt belül?
Szeretlek téged, ezért könnyezem,
A legfájdalmasabb érzés, a szerelem.

Két könnyes szemem, csak téged tud követni,
Magányos, szomorú szívem, csak téged tud szeretni.
De ha véletlenül elhaladnék melletted, te akkor sem vennél észre,
Sosem fogod kérni, hogy: "Bújj ide végre."

Csak mész-mész, és nem látsz,
Pedig tudom, te is szerelemre vágysz.
Talán, ha egy pillanatra körül néznél,
Két szép szemeddel, végre észre vennél.

Boldogok lehetnénk mind a ketten,
Kérlek fogadj a szívedbe engem.
A magánynak, legyen végre vége,
S mindketten, boldogan nézzünk az égre.

Ha egy nap, lejár majd az életünk,
Legyen összekulcsolva két kezünk.
A halált is majd együtt várjuk,
S a föld alatt, folytatódik gyönyörű álmunk.

Hogy ki vagyok én?

Hogy ki vagyok én? A legártatlanabb angyalod, vagy a legkísértőbb démonod. A barátod, vagy az ellenséged. A szikrázó napsütés, ami beragyogja az életed, vagy a sötét éjszaka, amiben örökre elveszel. A szerelmed, aki mellett minden nap fel akarsz ébredni, vagy a szeretőd, akinek a szíve sosem lehet a Tiéd. Egy elveszett kislány, akire vigyáznod kell, vagy egy harcos amazon, aki elsöpör Téged. A pillangók, amik a hasadban repkednek, vagy a könnycsepp, ami az arcodon lepereg. Hogy Neked ki voltam... Vagyok... Leszek... az csak rajtad áll.