Igazából már nem bánom,
hogy az élet így
pofára ejtett.
Rájöttem, hogy célja volt ezzel.
Nem bírta nézni azt a fajta
naivitást ami belőlem áradt.
Hittem az embereknek, mi több:
megbíztam bennük.
Hiszen mért ne tettem volna?
Azt hittem mindenki jót akar a másiknak
és szem
előtt tartja az érzéseit. De nem.
Az emberek kétszínűek és ott rúgnak a másikba
ahol tudnak.
Olyan pofont kaptam az élettől,
hogy
biztosra vettem: ebből nem állok fel.
Aztán teltek a napok,
a hetek és
összeragasztottam a szívem.
Most egy kődarab dobog a mellkasomban szemernyi
naivitás nélkül.
Sikerült felállni a padlóról és erősebb lettem mint valaha.
Nem hiszek és nem bízom az emberekben,
de elindultam egy úton…
Az úton ahol
megtalálhatom az igazi önmagam!
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu