Receptet írt az élet

"Receptet írt az élet,
minden napra ölelést.
Közgyógyra kaptam, mert
ez drága gyógyszerelés.

Felhívták a figyelmemet
az adagolás fontos.
Életmentő lehet, ha
a betartása gondos.

Ha többször alkalmazom,
a gyógyulás garantált,
szigorúan ajánlatos
naponta: egyszer legalább!

Azt írják vigyázzak,
mert függő is lehetek,
és van mellékhatása,
égető,lázas szeretet.

A gyógyszer ismertetőnek
van ám apró betűs része,
bárkit nem ölelgethetek,
csak azt, ki életem része.

Gyorsan el is kezdtem,
kárba ne vesszen egy csepp se,
Tetszik, mert boldogság íze van,
ölelek:reggel, délben, este!!"

Megtehettem volna.

Megtehettem volna. Soha nem fogjuk föl igazán az ilyen mondatnak az értelmét. Valójában életünk minden pillanata tartogat valamit, ami megtörténhetne, és mégsem történik meg. Rengeteg mágikus pillanat van, amit nem is veszünk észre, mígnem a sors keze - teljesen váratlanul - megváltoztatja az egész életünket...

A bizalom… kockázat.

A bizalom… kockázat. Mert aki ma még a barátod, az lehet, hogy holnap kifordul magából és fejedre borítja múltad legsötétebb pillanatait… Kegyetlenül.
Az emberek… olykor nem bírnak el az Élettel, haragudni akarnak valakire, hát haragudnak arra, akinek telefonszáma a gyors hívójuk első helyén áll…
Olykor az, aki évekig elfogadott úgy, ahogy vagy, aki segített cipelni történeted súlyát, az egy nap hirtelen felindulásból felszínre rántja a rossz dolgokat, melyekre oly nehezen építettél jókat… Te pedig csak állsz ott, összetörve, kidobott kacatjaiddal körbevéve, s nem marad más, mint az üresség, a csalódottság keserű íze.
Az embernek nem az fáj, ha mások felszínesen ítélnek róla, az fáj, ha olyan teszi, aki közel áll hozzá. De az olyan, mint egy árulás… Árulása mindannak, amik együtt voltak.
Örök barátságok, örök szerelmek szakadnak meg egyik napról a másikra, olykor valódi ok nélkül, s akinek tegnap még mellkasára hajtottuk fejünket, és elsírhattuk bánatunk, az holnap, lehet, hogy köszönés nélkül megy el mellettünk. Idegenekké válunk másodpercek töredéke alatt… s a veszteség érthetetlenségébe beleszédülünk. Hogy semmisülhetett meg az a megszámlálhatatlan boldog pillanat néhány rossz által? Hogy feledhetjük el ilyen könnyen, hogy együtt sírtunk, együtt nevettünk, együtt lélegeztünk?
Ismerjük mi igazán azokat az embereket, akikkel ébredünk… Akiknek kinyitjuk életünk könyvét, akiknek felolvasunk belőle, és akikkel tervezzük teleírni új lapjait?
Tegnap szeretlek, ma megvetlek. Tegnap barát, ma ellenség. Illúziót kergetünk? S a másik csak hagyja, hogy utolérjük, míg nem libbenti fel fátylát?
Mi a hamis és mi az igaz? Honnan is tudhatnánk… Csak az idő őrizheti az Élet e talányos titkát.
Talán, még kevesebb ember marad örökre mellettünk, mint sejtettük. Talán csak egy marad mind közül… és ha így is lesz, már szerencsések leszünk, mert ha egyvalamit biztosan tudhatunk, az az, hogy egy igaz, felér végtelen hamissal…

A titkaink senkinél sincsenek teljes biztonságban, csakis nálunk, s az örökké, nem mindig tart örökké. De mit ér, akik vagyunk, ha nem merjük teljesen odaadni magunkat, felvállalni múltunkat, még ha már teljesen más emberek is vagyunk? Azáltal vagyunk, akik vagyunk…
A bizalmunkat nem ajándékozhatjuk csak oda bárkinek, azt ki kell érdemelni, de ahhoz nem fér kétség, hogy csakis úgy tudhatjuk meg valakiről, hogy megbízhatunk-e benne, ha megbízunk benne…

Nem kellenek ígéretek

Nekem nem kellenek ígéretek, vagy túlzó szavak. Pontosan látom, ha nem igaz. Nem kell, hogy minden percben rajtam járjon az agyad. Tedd a dolgod, éld az életed. De mikor újra találkozunk, add nekem a maximumot. Beszélj, érj hozzám, csókolj, perzselj a tekinteteddel, égess a simogatásoddal. Már türelmes vagyok. Nem sürgetek semmit. Várok, akire érdemes. Akiért megéri harcolni. De ugyanezt a kitartást szeretném érezni a másik oldalról is. Nem baj, ha nem, akkor megyek tovább. Már megtanultam hogyan kell elengedni azt, aki nem érdemes a figyelmemre. Már erős vagyok. Tisztában vagyok önmagammal. Hibáimmal és értékeimmel egyaránt. Ismerem céljaim, vágyaim, elvárásaim, értékrendem. Ezek szerint megyek és harcolok. Viszont már nem elvakultan, bármi áron. Csak és kizárólag azért, aki szintén hajlandó értem tenni. Megadom az időt, a teret és a lehetőséget is. Csak rajtad áll mit kezdesz vele. És leginkább rajtad áll, tőled megkapom-e ugyanezeket.

Olyan valaki mellett állj meg, aki nem fél veled lenni. Akinek minden perc ajándék melletted. Akinek csodálatos vagy. Pont úgy, ahogy vagy. Mindenkor és akárhogy. Aki gondol rád, és aki törődik veled. Aki nem fut el, mikor rossz passzban vagy, sírsz, vagy kiabálsz. Akinek a legnagyobb félelme életében, hogy elveszít téged. Akinek egész nap a gondolataiban jársz. Aki, ha nem is mondja minden percben, hogy szeret, de érezteti veled minden nap. Akinek a leghétköznapibb pillanat is ünneppé változik melletted. Akinek a szeme mosolyog, ha rád néz. Akit egy érintéssel feltüzelsz. Aki egy mondatával izgalomba hoz. Aki átölel egy nehéz nap után, és meghallgat, ha fáj valami. Ilyen valaki mellett horgonyozz le. Soha, soha ne érd be kevesebbel!

Tisztában vagyok

Tisztában vagyok vele, hogy nem én vagyok a legszebb lány körülötted. Azt is tudom hogy nálam százszor jobbat is kaphatnál. Igen, van hogy teszek fel alapozót, és kifestem magam, de nem ezt tartja össze az egész arcomat. Nem mindig vagyok a toppon, nem mindig a legdivatosabb ruháimat hordom, mert az nem kényelmes. Van hogy ok nélkül hisztis leszek meg féltékeny. Nem vagyok valami népszerű a fiúk körében, mint sok más lány barátod. Viszont azt is tudom, hogy nem véletlen hogy egymásra találtunk mi ketten! Már az első beszélgetés után tudtam hogy nekem te kellesz,napról napra egyre jobban! Kérlek becsüld meg a szívemet, és ne törd össze, mert lehet egy újabb összeomlást nem bírnék ki!

Engem nem érdekel az az arcod, amit másoknak mutatsz. Sőt. Hidegen hagy. Értsd meg, ha engem szeretnél, meg kell nyílnod. Meg kell mutatnod valamit magadból, ami más, mint amit a többiek látnak, ugyanis csak abba tudok beleszeretni. Ami mindenkié, az engem nem érdekel. (...) Különleges csak akkor lehetsz az életemben, ha meg mered nyitni a lelked, és nem félsz átadni magad nekem. Nem kellenek álarcok, hiszen ha velem vagy, nem eshet bántódásod. Azért vagyok itt, mert szeretlek. De meg kell értened: nem szerethetek valakit, aki igazából nem is te vagy.

Néha tudomásul kell venni, hogy nem vagyunk ugyanolyan fontosak másoknak, mint ők nekünk... Csak ígérgetik a..majd jövök.. meg a ..majd találkozunk.. meg ..elmegyünk ide-oda.. meg ..majd kereslek.. vagy egyáltalán ..számítasz valamit... Mert ha valaki azt akarja, hogy jelen legyek az életében, az helyet csinál benne... Nem kellene megküzdenem a helyért... Ha olykor megbánt, nem indokot, kifogást keres a tettére, hanem bocsánatot... Talán jóhiszeműen vagy tudaton kívül, de még mindig elhiszek, akármilyen kifogást, magyarázkodást, de már tudom nem a szavak, hanem a tettek beszélnek.

A szemed

A szemek sírnak, ha szomorú vagy,
mosolyognak, ha boldogságod nagy.
Árulkodók, mindent megmutatnak,
hiába rejtegeted, úgyis elárulnak.
Az ember szemében látszik mit érez,
ha veszély közelít, ellene felvértez.
Benne meglátod, ha őszintén szeret,
amikor gyűlöl, vagy közömbös veled.
Meglátod, ha ideges vagy rosszkedvű,
amikor bánatos, vagy csak egykedvű.
Szemében látod, ha arca mosolyog is,
hogy szíve szomorú, szenved Ő mégis.
Ha a szemedbe néz, a lelkedbe lát,
simogató szóval, neked mond hálát.
Bársonyos hangja, mint selymes méz,
téged Ő megért, ha a szemedbe néz.
Ne tévesszen meg a lélek tükre téged,
megfejtheted titkát, ha az ködbe réved.
A szemek elárulják a lélek mit takar,
megtudhatod tőlük, hogy a szív mit akar.

Megtanultam előre nézni

Megtanultam előre nézni, kinevetni a múltat, kimondani őszintén mindennek, hogy viszlát. Csak az akartam lenni, aki a mostban vagyok, álmodni és kívánni nagyot, szeretni akartam úgy, ahogy még soha. Megakartam érteni a világot, a sorsomat, a dolgokat, amik körülöttem zajlanak, akarni és közben tenni akartam szebbet, jobbat. Kérni, majd követelőzni, de később elkezdtem bízni a sorsomban. Abban a sorsban, abban az életben, ami csak rám vár. Emlékezni akartam azokra a csalódásokra, leckékre, amiket kaptam, hogy megköszönjem, felneveltek, nagyon sok mindenre megtanítottak...

Amikor azt kérdezed, hogy miért vettem olyan mély levegőt, némán hallgatok, mert nem mondhatom el azt, hogy nem tudok nélküled élni. Talán az a mély levegő könnyebbé teszi elviselni a fájdalmat, amit akkor érzek, amikor tudom, mégis nélküled, kell élnem. Talán egyszer elfogadom, egyszer majd azt tudom mondani, hogy nekem ez így is jó, őszintén, belenyugodva, de tudod, amíg látom az arcodat a mosollyal, amit csak én láthatok, valahogy mindig egy picit darabokra törik a szívem.

Néha hajlamosak vagyunk kétségbeesni mikor a személy, akivel törődünk, elhagy.. de az az igazság hogy ez nem a mi veszteségünk, hanem az övé, mert ő veszti el azt az embert aki soha nem mondott volna le róla.

Egyre inkább az az érzésem

Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az. (...) A nagy találkozások, a lélek közeli pillanatok mindig azok voltak, amikor valakit megszerettem. Az igazi csoda a barátság, a valódi, emberközeli kapcsolat, amikor egyszer csak repül velünk az idő, és az az érzésünk, hogy mi már valahol találkoztunk. Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő.

Minden ember életében van egy pont

Azt hiszem, minden ember életében van egy pont, amikor döntenie kell. Ha rosszul dönt, nincs visszaút. Sokáig azt hittem, hogy másokat hibáztathatok azért, ami velem történt. A hibáktól azt mondják, hogy az ember jobbá válik. Ez talán igaz is. De minden hiba elvesz egy darabot az emberből. A hibákat nem lehet jóvá tenni. Örökké velünk maradnak, hogy emlékeztessenek a múltra. Egy bocsánat, vagy egyelnézést jöhet szívből, de ez csupán szó. Azt hisszük, hogy ha megkapjuk, amire várunk, hogy ne haragudj, minden jobb lesz. De a szó nem fedi el a sebeket; Minden bocsánat egy újabb halál, amelyet a léleknek kell átélnie. Megbántottak. Százszor, talán ezerszer is. De a legjobban az fájt, amikor bocsánatot kértek. Tudtam, hogy megölik vele a lelkemet. Nem a megbántás fájt, mert azt elfelejti az ember. Talán hónapok, vagy évek kellenek hozzá, vagy talán csak egy pillanat, de elfelejti. De a bocsánatkérés már azt jelenti, hogy ott, abban a pillanatban, amikor kimondta, vagy megtette, amit mondott, vagy amit tett, őszinte volt. Ott, abban a pillanatban tényleg úgy gondolta, vagy úgy érezte. Ha tehetném, én is úgy élném az életem, hogy sose kelljen megbántanom mást. Mert bár feloldozást nyerhetünk azzal, hogy megbocsátanak, de azt a halott lélekdarabot már semmi nem támaszthatja fel. Senki nem érdemli meg, hogy megöljék a lelkét, hisz anélkül a szíve halott. S szív nélkül, hogy éljük túl az életet.

Szerelmedért

Hány év kell még, hogy észre vegyél?
Hány magányos nap, hogy végre átöleljél?
Mennyi szenvedést kell még átélnem nélküled?
Mért nem adsz nekem szerelmet?

Meddig harcoljak még, remények nélkül?
Mért nem veszed észre, mit érzek itt belül?
Szeretlek téged, ezért könnyezem,
A legfájdalmasabb érzés, a szerelem.

Két könnyes szemem, csak téged tud követni,
Magányos, szomorú szívem, csak téged tud szeretni.
De ha véletlenül elhaladnék melletted, te akkor sem vennél észre,
Sosem fogod kérni, hogy: "Bújj ide végre."

Csak mész-mész, és nem látsz,
Pedig tudom, te is szerelemre vágysz.
Talán, ha egy pillanatra körül néznél,
Két szép szemeddel, végre észre vennél.

Boldogok lehetnénk mind a ketten,
Kérlek fogadj a szívedbe engem.
A magánynak, legyen végre vége,
S mindketten, boldogan nézzünk az égre.

Ha egy nap, lejár majd az életünk,
Legyen összekulcsolva két kezünk.
A halált is majd együtt várjuk,
S a föld alatt, folytatódik gyönyörű álmunk.

Hogy ki vagyok én?

Hogy ki vagyok én? A legártatlanabb angyalod, vagy a legkísértőbb démonod. A barátod, vagy az ellenséged. A szikrázó napsütés, ami beragyogja az életed, vagy a sötét éjszaka, amiben örökre elveszel. A szerelmed, aki mellett minden nap fel akarsz ébredni, vagy a szeretőd, akinek a szíve sosem lehet a Tiéd. Egy elveszett kislány, akire vigyáznod kell, vagy egy harcos amazon, aki elsöpör Téged. A pillangók, amik a hasadban repkednek, vagy a könnycsepp, ami az arcodon lepereg. Hogy Neked ki voltam... Vagyok... Leszek... az csak rajtad áll.

A szeretet nem ismer sem időt, sem távolságot

A szeretet nem ismer sem időt, sem távolságot.
Ha gondolsz valakire, azonnal ott vagy, ha történik vele valami, azonnal érzed,
s ha mélyen szeretsz valakit, kilépsz az időből, s az örökkévalóságot éled tovább:
látod, hogy a bimbóban ott a virág, a virágban a hervadás, s elhervadt virágban az új élet csírája.

Merd megtenni

Merd megtenni azt, amit érzel: mondj igent vagy nemet, lépj ki vagy lépj be az ajtón, szakíts, vagy hagyd, hogy szakítsanak - ha kell, darabokra -, tök mindegy, tedd azt, amit érzel. Ha vibrál, hagyd kiteljesedni, ha elalszik, tartsd tiszteletben. Ha bánt, engedd el, ha épít, szeresd, figyelj oda rá, becsüld meg. Ha erősebbé tesz, ha a támaszod, támogasd te is őt. Szeresd, és merj szeretni, kimutatni, átölelni, mások előtt felvállalni - de leginkább merj önmagad lenni.

Egy mosoly

Még egy mosoly, ami felkavar, még egy érzés, amiről már rég azt hitted, hogy nem létezik, hogy senki sem tudja kihozni belőled, de neki sikerül. Aztán meg van, hogy csak jön és megy. Mosolyog, és eltűnik, megölel és ennyi, te meg ott maradsz már megint egyedül, kiábrándultan a hitből, hogy egyszer majd marad, hogy egyszer majd tovább tart. Igazságtalan, hogy az élet időről-időre megmutatja, aztán már el is viszi... Hiába nyúlnál érte, nem megy, nem éred el. Beleszakadhat a szíved, ha nincs még itt az ideje, nem tud maradni. Megmutatja az élet, hogy van miért hinni, van miben bízni, mert amit egyszer megmutatott, azt meg fogja újra, meg újra.. Bíznod kell benne, míg egyszer nem tűnik el, hanem marad. De addig... Ki kell tartanod, mert néha csak annyi a megoldás, hogy elfogadod azt, amit a pillanat hoz, és hálát adsz azért, hogy legalább megmutatta az élet, hogy van benned valami, ami igenis dobog, érez és él.....

Vannak dolgok

Bármilyen nehéz is, vannak dolgok, amiket egyszerűen csak el kell fogadnod. Nem tudsz rajtuk változtatni, nem tudsz velük mit tenni.. Fogadd el, hogy addig marad, ameddig kell, hogy addig tudja fogni a kezed, ameddig ereje van hozzá, hogy nem tud több erőt adni annál, mint ami neki van.. Ha többre van szükséged és neki nincs, mert el sem tudja képzelni, hogy az milyen, bizony lehet, hogy vége lesz. Talán még sohasem éreztem magam biztonságban amiatt, hogy van mellettem valaki. Viszont a hitem még mindig elég volt ahhoz, hogy csodákat teremtsek magam körül, és biztonságban érezzem magam. De egy biztos: nélküle már halott lennék.....

Van valaki...

Egy csodálatos szívvel, kivételes, tiszta lélekkel élő lény.
Egy napon találkozik egy másik, hasonló lénnyel.
Aki mesélni kezd neki.
Mesél az életről, az érzelmekről, a szeretetről.
Mesél egy olyan világról, amit sokan nem ismernek.
Pedig itt van körülöttünk.
Csak a legtöbb ember nem húzza félre a hétköznapok szürke függönyét, hogy megláthassa.
Vagy egyszerűen fél tőle, nem mer benne élni, mert tart a csalódástól. Attól, hogy nem igaz.
Pedig ez a világ létezik. És erről mesél, mesél, mesél neki.
De legfőképpen szereti őt. Tisztán, önzetlenül, végtelenül.
És ahogy mesél, és szeret, a másik észrevétlenül angyallá változik. És ekkor már ő is látja, hogy a mese, amit hallott, valóság.
És rábízza magát a mesélőre, kipróbálja szárnyait, és egy olyan világba jut el, amelyre vágyott.

Érzés

Messze jársz, távol jársz.
Mégis hallak,látlak,tudlak, érezlek.
S nem tudok Tőled elég távol lenni ahhoz
Hogy idegen légy.Itt vagy.Élsz, laksz bennem
Akár az Élet.Benne vagy a percben, a térben, a létben
Figyelsz, kísérsz.Akár a tárgyak, mik körbeölelnek
Belémivódtál mint szavak a sorok között.Részem vagy.

Szeress, de ne teperj!

Szeress, de ne teperj! Ölelj, de ne szorítsd ki belőlem a levegőt! Mondd ki, de ne esküdözz! Ne ragaszkodj hozzám, ne érezzem, hogy nélkülem nem tudsz élni! Ne függj! Tudj élni nélkülem, ahogy én is nélküled, még ha egy kicsit bele is halnánk… Egyszerűen csak döntsd el, hogy igen, velem akarsz lenni. Hogy velem akarod megosztani életed minden különleges és kevésbé különleges pillanatát. Mert ez a döntés, a legnagyobb és legromantikusabb dolog, amit adhatsz nekem. Ez számomra a legfőbb bizonyíték. Nem akarlak kifordítani, nem akarok Rád láncot tenni. Semmi mást nem akarok, mint meghagyni Téged olyannak, akibe beleszerettem. Azt akarom, hogy mellettem AKARJ maradni szabad akaratodból. Kövesd az álmaidat, legyenek saját céljaid, légy önmagad… csak csinálj helyet nekem az életedben… és örök társad, örök cinkosod leszek. A szerelem nem azt jelenti, hogy egymáshoz láncoljuk magunkat, a szerelem az a szabadság – annak a szabadságnak kellene lennie –, amit nem egyedül, hanem együtt élünk át.

A bizalom

Van a bizalom. Ami annyira jó. Annyira jó bízni, feltétlenül bízni valakiben. Egy valakiben. Akivel minden érzést, minden titkot, ami benned van, megoszthatsz.Akinek elmondhatod mindazt, ami öröm, ami fáj, mindazt, ami hozzá köt. Akinek a szemébe nézhetsz, és a biztonságot látod benne. Azt a biztonságot, amit mástól nem kaphatsz meg. Annak a biztonságát, hogy nyugodtan rábízhatod az életed. De van másféle bizalom is. A légtornász bizalma. Amikor nem nézhetsz a másik szemébe, nem szólhatsz hozzá. Csak abban bízhatsz, hogy a kéz ott van. És amikor szükség lesz rá, megfoghatod. Ez a légtornász bizalma. Nem látod, de tudod, hogy ott a kéz. A világ forog körülötted, de bízhatsz abban a kézben. Vakon bízhatsz. Mert ott van. Mert rád vár. És eléred. Van ilyen bizalom.

Szükségem van valakire

Szükségem van valakire, de nem akárkire.... Akarok egy ölelést, de nem akárkiét.... Meg akarom váltani a világot, és nem azzal foglalkozni, hogy olyat nem lehet.... De... Lehet... Egy csókkal, egy mosollyal, egy öleléssel, egy szóval, bármivel.... Ugyanis minden csak azon múlik, hogy ki mered-e nyitni a szíved bárkinek.... Mersz-e mosolyogni arra, akire senki sem.... Adsz-e annak, akitől mindenki elvesz... És meg mered-e osztani a boldogságod valakivel, akinek nincs semmije, csak a hit, hogy Te mellette maradsz..

Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről,
hanem a lelke felől... Először meg kell érezni a lelkét...
Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt
és a jelen sebei... Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor
láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás
vágyát... Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm
pajkosságát,.. a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását,és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied...Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél,ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed...Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye,
az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste ,
minden apró titka a szemében van....

Cipelem a múlt súlyos emlékeit,néha úgy letenném öket egy kicsit..
de nem dugom homokba a fejem,szembenézek velük, emlékezem..
A megbecsülés, amit a mában kapok,ez értékeli nagyra a boldogságot.
Mert,amit a múltban elvesztettem,ettől lett igazi érték a jelenemben.
Felemelni, csak akkor tud igazán,ha jártál már a pokol tornácán.
Könnyes a szemed, ha visszanézel,de más ezt látni,boldog ember szemével.

Talan hiu vagyok kicsit,mert nobol vagyok.
Szeretem a bokokat, s ha kedvesseget kapok.
Szeretem ha megertesz ,a figyelmet, az empatiat.
Az oleles meleget,a turelmed, a toleranciat.
Tulzasba nem viszem,hatalmas szivem van.
Erzeseimet visszaadom,mik vannak birtokomban.
Ha biztonsagban erzem,magam megbecsulten,
s, ha kapok, adok is..,TIE

D.. minden kincsem!

Fájó emlék

Falat építettem,hosszú évekig.Fájó, könnyező kövekből.Hideg ,keserű magányba bújtam a napsütés elől.Egy elfelejtett, apró résen átjutott egy kósza fény.Dermedt szívem körül lassan felolvadt a jég.A fal leomlott hangos robajjal, behódolva a napnak.A bánat és öröm most karöltve együtt kacagnak.Felejteni,hogy mi volt 
a fal mögött.Már soha nem fogom.A múltam a jövőm része,de már egy, erős kézbe kapaszkodom.

Magunkat emésztve, érzelmeket visszafojtva, teljesen felőrölve, össze-vissza kínlódva tekergetjük a szívünket, fáj, az biztos, de inkább ártunk neki, mert a másik nem tudhatja. Nem tudhatja, hogy mit érzel, hogy mire vágysz, hogy mennyire szeretnéd őt közelebb tudni magadhoz, hogy mit meg nem tennél érte, hogy mennyivel másabb lennél, ha ő lenne. De nincs. Közben meg ő ugyanezt éli át. Remegve, rettegve zárja be a szívét előtted és adja oda másnak, közben pedig csak rád vágyik, de nem kockáztat. Miért is tenné, hisz te sem mondasz semmit.

Fáradt vagy. Feladnád. Túl sok minden történt mostanában veled. Úgy érzed, egyszerre zúdult rád minden negatív történés. Emberi elméd harcolna a sorsod ellen. De a lelked mást sugall. Nyugalomra vágyik. Lelassítod a lépteidet. Megállsz. Arcodat megmeríted a nap meleg fényében. Mélyet lélegzel. Hallod a madarak énekét. Lecsendesednek a gondolataid. Bár minden mozgásban van körülötted, de a külvilág számodra oly távolinak tűnik. Megteremtetted magad körül a csendet. Már nem vagy nyugtalan, csak létezel. Átéled a pillanat megtörhetetlen nyugalmát. Felismered a benne rejlő szépséget. Megérted, a sorsod felett nincs emberi hatalmad, de már nem is tűnik fontosnak, hogy te irányítsd. Befelé figyelsz. Különös, eddig ismeretlen érzés ölel át. Megszületett benned a béke.

Miért nem lehet néha egyszerűbb az élet? Elfojtások helyett kimondani - képmutatás helyett őszintének lenni - titkolózás helyett nyíltnak lenni - félelmek helyett bátornak lenni - és játszmák helyett szeretni..

Nézz fel az esti égre,ha a nehéz napnak vége! És rád mosolyog egy csillag, örül neked,hogy itt vagy! Szíved ajtaján,dörömböl, meríts te is az erőmből! Gondtalan most csak így lehetsz, tiéd minden amit szeretsz! Minden egyes napunk,csak egyszeri csoda, használd ki minden percét többé el nem érheted soha! Becsüld meg napjaid, nyisd ki bezárt ajtóid, engedj be minden érzést, érezd a pillanatnyi féltést!

Néha hiányzol és nem bírom, ha nem vagy velem. Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek, mert félek. Megijedek tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék veled akármeddig, akárhova, csakhogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem, nem jó, ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat és lehet, hogy nem tudom megtenni. A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok egyetlen szót sem, csak elsétálok. Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán, pedig lehet olyat tettél, amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból. Néha, ha rád gondolok, sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de nem..

Szavaid szorosan ölelnek,
tőlük nem fakul a világ,
eltörpül a veszteség
és az elkövetett hibák.
Érzem, érek még valamit,
hitem neked köszönhetem.
Biztató szavaid óvnak,
erőt adtak nekem...

Két olyan pillanatunk van, ami egészen biztosan egyszeri és megismételhetetlen. Az első és az utolsó szívdobbanás. De a kettő között... a kettő között még lehet egy harmadik. Van egy harmadik, amiért értelmet kap a másik kettő. Az a pillanat, amikor találkozol Vele, a szemébe nézel, és meglátod benne mindazt, amiért értelmet kap a másik kettő. Amikor megérzed, hogy van értelme. Mindennek. Az Életnek, a szépségeknek, a világnak. Az a két másik pillanat ettől kap értelmet.

Nincs olyan, hogy kapsz, és nem teszel érte semmit. A legszebb dolgok a legnagyobb fájdalmakkal járnak - ezzel fizetsz értük. Lehet, hogy most megszakadsz, olyan nehéz és úgy fáj, de lépj még egyet, meg még egyet, és csak arra gondolj, hogy mit érzel, hogy mi a cél. Ne akarj menekülni attól, ami van, nem véletlenül jött. Igen, persze könnyebb lenne kiszakadni belőle, nem foglalkozni vele, de egy pillanatig se halogasd a fájdalmat. Csináld végig. Semmit sem veszíthetsz, hiszen valójában semmid sincs, csak a pillanat a tiéd. Minden eltűnhet egyetlen pillanat alatt, hogy aztán megláthasd, hogy ki is vagy valójában. Az, aki képes felállni, vagy az, aki csak várja a csodát..

Elrejtem az arcom,ne lásd ki vagyok igazán,könny áztatta szemem rég nem csillog már!Ne lásd arcomon a bánat ráncait,úgy érzem nincs esélyem már önmagam lenni...

Ne a multom erdekeljen, hanem az, hogy kive valok melletted. Hogy szeretlek, es hogy teged valasztottalak. Nem veletlenul a multom az a mult. Valamiert megvaltam tole, elbucsuzttam, magam mogott hagytam, ahogyan azt te is tett a tieddel. A boldogsag egyik titka talan az, hogy nem hanytorgatjuk fel a multat, es megtanulunk a pillanatban elni, és azzal foglalkozunk. Nem azon agyalni, hogy mi volt a multban. Egyebkent is: felesleges. Megtortent, elmult, az egyetlen dolog, amit szebbe tudunk tenni, a ‘’most’’.

csak álltam ott és úgy éreztem egyre jobban fázom,idő kellett még rájöttem nem a széltől remegek,hanem attól,hogy veled együtt elveszítettem a szívem melegét…

Egy napot se sajnalj az eletedbol,a jo napok boldogsagot adnak,a rosszak tapasztalatot mindkettore szuksegunk van.

El kell fogadnunk,hogy nem tudunk mindent mindig irányítani,néha meg kell állni pihenni,és hinni hogy a dolgok menni fognak maguktól...

Az emberek túl sokat törődnek azzal,hogy mindig több legyen,ahelyett,hogy azzal foglalkoznának amijük van...

Egy kis pillangót kergetek, mióta csak élek, 
s soha nem figyelek, mikor hova lépek, 
ő pedig csak csendben messze elrepül, 
s néha néha a távolban újra előkerül 
tudom úgyse lesz az enyém, mégis szaladok, 
de az évek során egyre lassabban haladok, 
a körülvevő emberek, csak néznek rám bután, 
én pedig csak futok..futok az álmaim után...

Nem érdekel, hogy ki vagy, azt mutasd, hogy mit tudsz. Tudsz-e értékelni, vagy egyáltalán örülni nekem, vagy csak passzolni vagy képes a labdákat, amik csak úgy jönnek, meg aztán mennek. El messzire, mert hosszasan egyikkel sem tudsz játszani. Be tudod-e lopni magad a szívembe, úgy, hogy ott is maradj. Ne csak pár napra, hanem tovább. Mert persze egy pillanatra mindenki tud varázsolni. Na jó, akár még két napra is. De a varázslatot fenntartani, na az az igazi művészet.

"Szeretlek" azt jelenti, hogy elfogadlak annak az embernek, aki valójában vagy, és nem nem akarlak valaki mássá változtatni. Nem várok el tőled tökéletességet, ahogy te se tőlem. Azt jelenti, hogy szeretni foglak, és melletted fogok állni a legrosszabb időkben is. Szeretni téged, amikor nincs jó hangulatod, vagy túl fáradt vagy, hogy olyan dolgokat csinálj, amit én szeretnék. Szeretni téged, amikor padlón vagy, nem csak akkor, amikor jó veled lenni. "Szeretlek" azt jelenti, hogy tudom a legmélyebb titkaidat, és nem ítéllek el ezek miatt, csak azt kérem cserébe, hogy te se ítélj el az enyémek miatt. Azt jelenti, hogy érdekel annyira, hogy harcoljak azért, ami nekünk volt, és ahhoz eléggé szeretem, hogy ne engedjem el. Azt jelenti, hogy Rád gondolok, Rólad álmodok, folyamatosan akarlak és szükségem van rád, miközben azt remélem, hogy Te is hasonlóképen érzel irántam. 

Az ember egyszer csak rádöbben,hogy vége...végleg. Nincs visszaút érzi az ember.És ekkor jön el a pillanat mikor felidézzük, hogy is kezdődött, majd rájövünk , hogy már jóval azelőtt mit gondoltunk volna. Az emberben ekkor tudatosul, hogyminden csak egyszer történik meg és bármennyire is szeretnénk, ugyanaz az érzés már sohasem lesz meg.