Szerelmedért

Hány év kell még, hogy észre vegyél?
Hány magányos nap, hogy végre átöleljél?
Mennyi szenvedést kell még átélnem nélküled?
Mért nem adsz nekem szerelmet?

Meddig harcoljak még, remények nélkül?
Mért nem veszed észre, mit érzek itt belül?
Szeretlek téged, ezért könnyezem,
A legfájdalmasabb érzés, a szerelem.

Két könnyes szemem, csak téged tud követni,
Magányos, szomorú szívem, csak téged tud szeretni.
De ha véletlenül elhaladnék melletted, te akkor sem vennél észre,
Sosem fogod kérni, hogy: "Bújj ide végre."

Csak mész-mész, és nem látsz,
Pedig tudom, te is szerelemre vágysz.
Talán, ha egy pillanatra körül néznél,
Két szép szemeddel, végre észre vennél.

Boldogok lehetnénk mind a ketten,
Kérlek fogadj a szívedbe engem.
A magánynak, legyen végre vége,
S mindketten, boldogan nézzünk az égre.

Ha egy nap, lejár majd az életünk,
Legyen összekulcsolva két kezünk.
A halált is majd együtt várjuk,
S a föld alatt, folytatódik gyönyörű álmunk.