2013/08/16

Vannak erzesek

Vannak erzesek, amik csak ugy nem jonnek ki belolem akarkinek. Nem hallhatja vagy lathatja barki, csak az, aki barmit is kezdeni tud vele. Na de ilyen aztan keves van. Olyan, akinek meg merem nyitni a szivem anelkul, hogy attol kellene rettegnem, hogy kihasznal es megserulok.. Ilyet csak az oszinte embereknek tudok megtenni, azoknak, akiken semmifele gorcsosseget sem lattok. Olyanoknak, akik nyitottak a vilagra, es a szivuket adjak, nem takargatjak, kinyujtjak, es hagyjak, hogy belenyuljak, elkapjam, es addig szoritsam, oleljem magamhoz, ameddig szuksegem van ra. Na, nekik meselni fogok. Nekik meg fogok nyilni, ki fogom nyitni azt is, amirol eddig nem tudtam. Megmutatom nekik, hogy mi van bennem, hiszen ok ezert vannak. Azert, hogy kinyissanak, es megmutassak, tobb van ott, mint gondolnam. csak neha ehhez egyedul keves vagyok. Nem lathatok mindent egyedul. Olyankor kell mas, de nem lehet akarki. Sohasem lehet akarki, hiszen a szivemrol van szo, amit csak kulonleges ember nyithat meg.

2013/08/12

Van egy lány


Van egy lány, szíve érzékeny, sokszor morcos, boldog, fáradt, vidám, néha nem találja a helyét a világban, sokszor szomorú, és néha pesszimista, sokszor hiányzik neki valaki, van amikor összetörik a szívét... Sokszor el botlik, hibázik, de mindíg tovább lép, hol segítséggel, hol egyedül. Hisz az életben, tele van reménnyel... Ő csak egy lány, egy hétköznapi átlagos ember, akinek a szíve tele van érzelemmel...

2013/08/05

Lelkem egy resze



Cipelem a sorsomat,de neha nem birom el.. keresem a lelkemet…igen.Amig elek, azt fogom erezni,hogy mit keresek itt ezen a vilagon..miert Szulettem meg? Van aki azt mondja,ertekes ember vagyok,szeretheto..megis ugy erzem,tul sokszor kerek elnezest azert ,aki vagyok. Ugyanakkor neha megis megkerdezem magamtol,hogy Hol van az a lany,aki voltam,vagyok,netan lehetnek? Altalaban azt mondjak, megerdemled a boldogsagot,ezutan mar minden jo lesz. Mikor ?? annyi fajdalom ert mar az eletben,csalodas,banat,lemondas… Ugy szeretnek megszabadulni  a sok tehertol ,es nem mindig hinni,bizni,remenykedni egy job jovoben..hanem szaabadon elvezni az eletet,igazan… Nem tudom,milyen ez az erzes…. Tudom ,halas lehetek meg igy is sok mindenert,amit kapok.Nem felejtem el.Emberekert,akiket ajandeknak tekintek,meg ha nincsennek is sokan.De en vajon mit jelentek-jelentettem masok eleteben?Es ha  nem lennek,vajon hianyoznek?Sokszor azokat bantom meg,akik szeretnek..ugy sajnlom..De neha vannak pillanatok,amikor orditani tudnek,hogy mennyire nem ertenek meg…Neha megszakad aa szivem is…Aztan felallok ujra es ujra,mert Isten olyan erosnek gondol es mert azt mondja,nem adhatom fel…Amit nem tudok megbocsajtani,ha levegonek neznek…Pedig megtanulhattam volna mar,hogy ne azzokkal foglalkozzak,akik nem szeretnek,hanem azokkal akik igen…Meg is kapom,hogy magaddal torodj,ne masokkal…a sajat eleted erdekeljen,talan igaazuk van es megfogadom.Amiben hiszek,hogy mindennek oka van,es elobb vagy utobb a Sors egyenlit!!!Azt is mondjak,hogy amire szuksegunk van az rank talal.remelem igy lesz!!! Erezni fogom azt,hogy megerkeztem…hogy minden rendben van korulottem.Hiszen minden almomrol nem mondhatok le ,nem igaz??Olyan sok mindent szeretnek meg atelni…es megtenni..Egy eletem van….

2013/08/04

Isten egyik ajándéka


Sokszor felmerül egy kérdés: -Miért engedi meg az Isten, hogy találkozzunk, ha azután nem engedi, hogy együtt legyünk?! A válasz: -Egy hatalmas ajándékot kapunk ezzel! Ha nem pusztulunk belé, akkor többé már nem lesz bennünk félelem, sem pedig fájdalom, hanem megtanuljuk tisztán hallani a Napkelte muzsikáját. És a legszebb dolog az egészben, hogy ha kell, mindezt képesek leszünk eldobni azért, akit teljes szívből szeretünk!!!

Tökéletes kör



Míg egyesek élete tökéletes kört formál, mások sorsát nem láthatjuk elöre, s nem érthetjük meg soha. Utam során értek vesztességek, de közben megértettem, miért érdemes élni, s olyan szerelemben volt részem, amiért csak hálás lehetek! Vele újrakezdödött az életem, s azt hittem véget ért, amikor már nem kellettem. Azt hittem, hogy az emléke tart majd életben. Tévedtem. Rájöttem, hogy ha ki merem tárni a szívem, újra szerethetek, bármekkora is a fájdalom! Rádöbbentem, hogy csak fél életet élek, ez megrettentett és fájt. Nem tudtam, hogy mekkora szükségem van Rá, amíg el nem taszított. Ekkor valami meghasadt idebenn. De most boldog vagyok, mert igazán, és az igazit szerethettem életemben, és ezt csak Neki köszönhetem! És most már készen állok várni, amíg csak kell, amíg megérint újra..


Néha vidám vagyok, örült és vicces, néha csöndes, nyugis és visszahúzódó. Néha nagyon vágyom rá, hogy velem legyen valaki, néha élvezem, hogy egyedül vagyok. Néha azt szeretem, ha hangosan szól a zene, néha jó a csönd is. Néha nagyon boldognak érzem magam, néha teljesen elveszettnek. Néha szeretem a színes dolgokat, néha csak a fekete tetszik. Néha a saját világomban élek, néha rájövök, hogy amit elképzeltem, sajnos nem létezik. Szereztem olyan barátokat, akikről soha nem gondoltam volna, hogy egyszer a barátaimnak fogom hívni őket, és veszítettem el olyan embereket is, akikről soha nem gondoltam volna, hogy ma már nem lesznek mellettem. Szerettem olyat, aki nem viszonozta, és szerettek olyanok, akiknek én nem tudtam viszonozni a szeretetet. Voltam hű és hűtlen, hol gazdag voltam, hol nagyon szegény, voltam bátor, bár néha féltem, de soha senki ne mondja rám, hogy nem az álmaimnak éltem!

Egy oltalmazo orangyal


Mindenkinek van egy oltalmazo orangyala, aki vigyaz rea. Sohasem tudhatjuk, hogy eppen milyen alakot olt, hogy kinek az arcat festi magara. Egyszer egy baratet, maskor egy kisgyermeket, de soha ne hagyd, hogy a latszat megcsaljon, hisz, olthet barmily gyamoltalan alakot, erosebb o minden hatalomnal. S megsem azert kiser folyton el, hogy helyetted vivja meg csataidat, hanem, hogy amikor remenyvesztve a porba hullsz, a fuledbe sugja, -Eros vagy, s hatalmad van az altalad teremtett Vilagok felett! S, amikor majd megalazottan, a sarbol felemelkedve, a fuleidbe hallod csengeni e szavakat, dobbenten kerded magadtol, hogy akkor, -Ki segit, hogy eletunkkel tisztelegjunk a szeretet elott?! Ki mondja meg, hogy kinek s miert lehetunk halasak, s h kinek a kezet foghatjuk meg, s bizhatjuk ra az eletunket, s kinek hihetjuk el, hogy a szerelme orok es igaz?! Ki tanit meg ra, hogy mi a valosag, s hogy mi a nevetseges hazugsag?! Ki beklyoz meg bennunket, s ki hordozza szabadsagunk kulcsat?! Hat senki.. Csak mi magunk!!!

2013/07/27

Legszebb tevedes


Nehez volt, mig vartalak, megis eljottel.S nem volt nalam boldogabb, amig melletem voltal. Hosszu volt a bucsuzas, sokszor elmentel. Visszajottel nehanap, majd vegleg feledtel.Hosszu volt a banatom es a szenvedes,de te voltal az eletben a legszebb tevedes.


2013/07/20

Nem vagyok naiv



Fény és árnyék


Életemben nekem Te vagy a Fény
Sugárzó lényed, egyedüli remény
Nélküled már nem is létezem
Tudod, Te vagy az én életem

Az árnyékos oldalon is jártam
De általad ím, visszataláltam
Beláttam, döntésem helytelen voltát
És köszönöm, hogy belátó voltál

Ha mégis egyszer eltévelyednék

Neked ezer gyertyát gyújtanék
Leírnám fényükkel nagy körökbe

Fogadj engem vissza, örökre


Egy koldus az utcan



Szerelemkoldus



A szerelem koldusa vagyok
 De nem a sarkon kalapolok

Csendben, magamban imádkozom
Egy ölelésért fohászkodom

Kérlek... cserébe magam adom
Szívért szívemet odaadom
Ez a Minden, nem a hatalom
Ezt, míg csak élek, fel nem adom

2013/07/09

Életemben először


Életemben először éreztem magam egésznek, elevennek és szabadnak. Te voltál a lelkem hiányzó darabja, a levegő a tüdőmben, a vér az ereimben. Azt hiszem, ha van reinkarnáció, mi egy pár voltunk minden előző életünkben. Csak rövid ideje találkoztunk, de úgy érzem, hogy örökké ismertelek. Szeretném, ha tudnád, hogy a halálomban is emlékezni fogok rád. Mindig szeretni foglak

2013/07/07

Nem mindig tudom megmondani


Nem mindig tudom megmondani, mi tart bennem bezarva, bebortonozve, szinte eltemetve, de megis erzem  a bizonyos hatarokat, bizonyos kapukat. Bizonyos falakat. Mindez képzelet lenne, fantázia? Nem hiszem. Aztán felmerül bennem a kerdes: Istenem! Sokaig tart ez meg, mindig, mindorokkon orokke? Tudom, mi szabadit meg a fogsagbol? A melyseges, komoly szeretet. Ha vannak baratok, testverek, szeretok, ez nyitja meg termeszetfeletti hatalommal, magikus erovel a bortont

:)





Egy nő szépsége


Egy nő szépsége megragadja a figyelmed, viszont a személyisége magával ragadja a szívedet.

2013/07/04

Meg tudsz nézni



"Ha meg tudsz nézni valamit a saját szemeddel, akkor nincs szükség arra, hogy mások véleményére hallgass."

Van néhány olyan pillanat






Van néhány olyan pillanat, amikor úgy érzed elveszett minden, ami fontos Neked, és úgy érzed, önmagad vesztetted el. Van néhány olyan perc, amikor legszívesebben láthatatlanná válnál és nem néznél semmivel, senkivel sem szembe. Ilyenkor elgondolkodsz, mi az értelme mindennek? Aztán jön valami, vagy valaki, magával sodor, magával ragad, lenyűgöz, ugyanakkor felkavar és mély érzéseket ébreszt benned. Lehet ez csupán egy találkozás, egy érintés, amitől kiráz a hideg, lehet ez egy csók, lehet ez egy ki nem mondott szó, lehetnek ezek érzések, egy kósza gondolat.....Magadban megpróbálsz választ adni a benned felmerülő kérdésekre, de be kell látnod, nincs értelme kérdezni, a válaszok benned vannak. Sodródnod kell, hisz ha folyton azon agyalsz, mi lesz neked a legjobb, lehet, elszalaszthatsz néhány olyan pillanat, amelyek szebbé tehetnék az életed. Ha minden elveszett, akkor is mindig ott a remény, hogy talán mégis minden jóra fordul. Előbb, vagy utóbb persze, de minden rendbe jön. Hisz miért lennél Te az az ember, aki boldogtalan kellene, hogy legyen? Ugyan miért is?
"Én nem leszek ez az ember. Én boldog leszek!"
El kell ezt hinned! El kell dönteni, akarod-e, hogy a dolgok jóra forduljanak, vagy továbbra is szenvedsz. Ha eldöntöd magadban, hogy igenis boldog leszel, akkor azok a pillanatok, amik majd reményt adnak, azok fognak éltetni, és elég erőt adnak, hogy folytasd. Aztán hirtelen a boldogság kellős közepén találod magad, és azt kérdezed, hogy történt ez??? És a szád mosolyra húzódik, és nevetve gondolsz majd vissza arra az időre, amikor még nem hittél a pillanatokban, amelyek tulajdonképpen megváltoztatták az életed. A boldogság mindig akkor jön, amikor nem várod...
A remény jó dolog, talán a legjobb a világon, soha ne veszítsd el...








A legjobb bosszú?



A legjobb bosszú?
Mosolyogj, legyél boldog, és soha ne hagyd nekik, hogy tudják hogy fáj...



Könny voltál



Könny voltál aki gördült de visszafolyt a szembe,öröm voltál aki feltört de nem ért el szívembe..a sors voltál aki küldi s visszahívja a törvényt,a jövő voltál mely nem lesz s a múlt mi meg nem történt...még arckép sem lehettél..csak sűrű..sűrű fátyol..már azt is elfeledem,hogy örökre hiányzol..

Soha senkinek


Fáj, hogy soha senkinek nem voltam a legfontosabb, még azoknak sem akik nekem mindennél fontosabbak voltak. Mindig jött valaki/valami és én csak úgy elfelejtődtem, lassan már egy sziát sem érdemlek. Mindig fölöslegesnek érezni magam nem segít, hogy pozitívan lássam a világot, bármennyire is szeretném.Az emberek jönnek-mennek egymás életében, 
soha soha soha nem szabad hinni az érzéseknek, amely azt súgja fontos vagy neki, törődik veled, bármikor számíthatsz rá.Mert mindez átmeneti állapot...

Megtehettem volna.



Megtehettem volna. Soha nem fogjuk föl igazán az ilyen mondatnak az értelmét. Valójában életünk minden pillanata tartogat valamit, ami megtörténhetne, és mégsem történik meg. Rengeteg mágikus pillanat van, amit nem is veszünk észre, mígnem a sors keze - teljesen váratlanul - megváltoztatja az egész életünket.

Akárhányszor azon agyalok


Akárhányszor azon agyalok, hogy milyen lenne, ha szeretnél, ok nélkül elmosolyodom. Aztán eszembe jutnak az okok, hogy miért nem szabadna mosolyognom...

Utas vagyok


Utas vagyok csak ebben a világban, egészen magánosan vándorló utas, aki megnézhet mindent, amit látni módjában van, de semmit magával el nem vihet, semmit félre nem tehet, semmihez hozzá nem kötözheti magát, bármennyire is megszerette ezt, vagy amazt. S lassan, lemondó szomorúsággal kialakult bennem az útiterv is: az ember éppen csak gyönyörködik abban, ami arra való. Néhány dolgot megjegyez magának, egészen rendszertelenül és minden értelem híján s igyekszik kissé megszépíteni azt az utazást, amennyire lehet. Átballag az életen, éppen mintha tóparton menne, váltakozó arcú dombok között, mindig lát valami újat és mindig elbúcsúzik valami régitől, s legokosabb, ha mindezt úgy cselekszi, mint a világ legtermészetesebb dolgát. Mintha nem lenne abban semmi szomorú, hogy az idő búcsúzással telik, hogy minden hajnal egy alkonyatnak a sarkára hág s hogy vannak virágos tájak, amiket megszeretünk s a táj elmosódik a múltba."

Nincs rosszabb


Nincs rosszabb, mint úgy érezni, hogy senkit nem érdekel, hogy létezünk, hogy senki nem figyel arra, amit mondunk, és hogy a világ tökéletesen működik a mi zavaró jelenlétünk nélkül is...

Vannak dolgok


Vannak dolgok, amiket nem akarunk, hogy bekövetkezzenek, 
de el kell fogadjuk őket. Dolgok, amikről nem akarunk tudni, 
de meg kell tanulnunk őket. 
És emberek, akik nélkül nem tudunk élni, 
de el kell engedjük őket...

Egy nagy ölelésre vágyom



Csak egy nagy ölelésre vágyom, egy olyanra, ami ha csak egy percre is, de eltüntet minden problémát, és elhiteti, hogy minden rendben lesz annak ellenére, hogy tudom, már most a helyén van minden. Nem kell több, nem vágyom másra, csak egy erős karra, ami megvéd, és támogat. Megölel, és megnyugtat. Átkarol, és védelmez. Figyel rám, ha elbotlanék, és felhúz, ha már úgy érezném, nincs erőm. Akkor talán könnyebb lenne. De most nincs itt az ideje. Nincsenek ölelések, nincs támasz, de nem is baj. Meg kell erősödnöd. Az Élet segít benne. De valahogy néha.. Néha csak úgy jó lenne egy ölelés. Hiába. Emberek vagyunk...

Legnehezebb feladat


Talán az egyik legnehezebb feladat megnyitni a szívünket. 
Újra. Hiszen nyitva volt az, tudjuk is hogy milyen érzés 
– boldogan, szabadon szárnyalni, és nem attól rettegni, 
hogy vajon mikor zuhanunk le… 
Minden zuhanásból összekaparjuk magunkat. 
Mindből egytől-egyig. Nincs kivétel. Csak épp utána már óvatosabban szállunk fel. Lehet, hogy nem megyünk olyan magasra, vagy épp betegesen körülményesen figyeljük azt,hogy mi van körülöttünk ahelyett, hogy egyszerűen élveznénk 
a látványt, meg az összes többi apró csodát...




2013/07/01

Vannak napok


Vannak napok, amikor megtorok, vannak sebek, amiket ovok, vannak almaim es remenyeim, amik eltetnek, vannak csalodasaim, amik elbizonytalanitanak, de van szivem is, amit sosem veszitek el. Angyal vagyok egy ordogi vilagban, de ha kell, az ordoggel is cimboralok. Van egy csodalatos kepessegem, a "noi megerzes’’, ami sokszor segitett mar, van kisugarzasom es van buszkesegem, es van egy belso erom, ami mindig tovabb visz.

2013/06/26

Van amikor egyszerre jön minden jó


Van amikor egyszerre jön minden jó, majd máskor semmi. Van amikor egyszerre vesz el az élet dolgokat, máskor semmit. Van amikor felhőtlenül boldogok vagyunk, csak szimplán önmagunk erejéből, van hogy azzá tesz valaki minket. Van amikor örülünk...
a kevésnek, van amikor nem becsüljük a sokat sem. Van amikor egy kézfogás elgyengít, van amikor hihetetlen erőt ad. Van hogy ezt úgy kapjuk hogy először észre sem vesszük a jelentőségét, csak a mindennapok rutinja során döbbenünk rá. Van hogy akkor vesszük ezt észre, hogy ki tölti ki az űrt a szívünkben ami keletkezett, ha már nincs a közvetlen közelünkben. Rengeteg minden van. De az ember boldogsága önmagán áll, nem feltétlen a körülményeken. Ha önmagad lelki békéjét megteremted, teljesen más szemmel látod a világot. És hidd el Nekem, ehhez elég sokszor egy kézfogás. Ha a kezemet fogják, erősebb leszek. Nem fizikálisan, hanem lelkileg. Kiegyensúlyozottabb leszek, mosolygósabb, derűlátóbb, szeretnivalóbb, kedvesebb, szóval egy kis energiagombóc. Kívánom Neked, ki e sorokat most olvasod, hogy találd meg azt az embert, akinek a kézfogása erőt ad, akinek elég egy pillantása, hogy megerősítsen a mindennapokban. Kívánom hogy ezt a szíved teljes egészével meg tudd élni, és hidd el, az őszinte szeretni tudó szív, ki nem ismer félelmet, magához vonzza azt a jót, amit csak tud. Teremts magadnak boldogságot, a szeretet erejével. Mert van ami mindenki közelében ott van, csak fel kell ismerni."



2013/06/24


Mosolyogj, hisz minden mosoly mögött egy boldog pillanat van! 

Mielőtt feladnád, gondold végig, hogy idáig miért tartottál ki! 

Erős vagyok


Erős vagyok, mert képes voltam mosolyogni, miközben belül szétszaggattak.
Erős vagyok, mert képes voltam nevetni, mikor az utolsó álmom is szertefoszlott.
Erős vagyok, mert képes voltam egyben tartani magam, mikor apró darabokra törtem.
Erős vagyok, de nincs ember a földön, aki minden fájdalmat, bukást, kudarcot és kínt elviselne.
Így hát csak reménykedni tudok minden napban..

2013/06/03

Mindenkiben van valami jó

Mindenkiben van valami jó, ha adsz neki egy esélyt. Az emberek néha csalódást okoznak, néha meglepnek. Addig nem ismered meg őket, amíg nem a szívükre figyelsz.

2013/05/30

Egy nő szépsége



Egy nő szépsége nem a ruhákban, amiket hord, nem az alakjában vagy a frizurájában rejlik. A nő szépségét a szemében találod, mert a szem bejárat a szívhez, ahol a szeretet lakozik" Audrey Hepburn

2013/05/12

Az eletben semmi sem tortenik veletlenul

Az életben semmi sem történik véletlenül. Sem emberek, sem pedig események nem bukkannak fel ok nélkül az életünkben. Kapcsolataink alakulásának és fejlődésének semmi köze a szerencséhez. Minden azért történik, mert erő hat rá. Ez az erő mindenkit összeköt. Ez dönti el, megtaláljuk-e magunkat vagy sem. Ez határozza meg, mit érzünk, és hogyan viselkedünk. Ha megértjük ezt az erőt, és tudatosan alkalmazzuk, pontosan azokat az embereket és eseményeket vonzzuk be az életünkbe, akikre és amelyekre mindig is vágytunk. 

2013/04/25

Megtanultam


Egy ido utan megtanultam a finom kulonbsegtetelt a kezfogas es az onfelaldozas kozott...
 Es megtanultam, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, es a tarsasag a biztonsaggal...
Es kezdem megerteni, hogy a csok nem pecset, es a bok nem eskuszo...
Es hozzaszokom, hogy emelt fovel es nyitott szemmel fogadd a vereseget: a felnott meltosagomal, nem pedig a gyermek ketsegbeesesevel...
Es belejovok, hogy minden tervemet a mara alapozam, mert a holnap talaja tul ingatag ehhez...
 Egy ido utan kitapasztaltam, hogy meg a napsugar is eget, ha tul sokaig er...

2013/04/22

KÖSZÖNÖM,


Koszonom,hogy megtanítottál szárnyalni a magasban. DE...megtanítottad azt is, hogy szárnyaláshoz a mélységet is ismerni kell; megtanítottad azt is, hogy a szabad szárnyaláshoz nem lufi és pénz, hanem: szív, lélek, erő, őszinteség, önzetlenség, bizalom és biztonság kell;megtanítottad azt is, hogy szárnyakat csak az adhat, aki tiszta szívből, őszintén szeret;  megtanítottad, hogy nem az a legnagyobb boldogság, ha egyedül szárnyalsz, hanem az, ha szárnyakat adsz és  kapsz... hogy megtanítottad, mi a szerelem. DE... megtanítottad, hogy nem biztos, hogy az első, AZ AZ IGAZ? megtanítottad, hogy AZ AZ IGAZ, ha valaki szeret és tisztel annyira, hogy előtte - a múltra emlékezve - őszintén sírni lehet és szabad??  megtanítottad, hogy AZ AZ IGAZ, ha valaki előtted is tud őszintén sírni, mert tudja, hogy ez nem gyengeség,  hanem a legnagyobb erő jele?  megtanítottad, hogy a legfontosabb, nem a kihunyt parázs a szíveden, hanem a mindennapok piciny gyertyalángjai.. megtanítottad, hogy AZ AZ IGAZ, aki önzetlenül szeret;  megtanítottad azt, hogy kiért érdemes... hogy megtanítottad,? hogy az első hó, ne másra......csak az előttem térdeplő legnagyszerűbb Férfira emlékeztessen????, amint megkéri a kezem. hogy megtanítottad,? hogy bár a jácint és az aranyeső egy-egy csodálatos, illatos virág??,de a rózsaszín rózsa, a nárciszcsokor AZ A MINDEN!  Köszönöm, hogy megtanítottad, hogy AZ AZ IGAZI FÉRFI, aki: nemcsak számításból ír, hanem azért, mert tudja, hogy a NŐ várja???..???és aki akár az éjszaka közepén is megteszi azt?? tudja, hogyan kell udvarolni, mert tudja, hogy az udvarlástól kivirul a Nő;  tudja, hogy a NŐ szereti a virágot??és a fontos találkozásokra hoz is azt; megszervezi, mert tudja, hogy a NŐ-nek milyen fontos... bókol, mert tudja, hogy a NŐ imádja a bókokat; nem fél ígérni, nem fél keresni az alkalmat, mert tudja, hogy ?az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat?... tudja, hogy az erő, a boldogabb, szebb jövő, nem a pénzben, hanem a NŐ szeretetében van.  szereti a NŐ-t még 43 évesen is, mert tudja, hogy a nevető- és síróráncok érette és gyermekükért születtek??.. aki, annyira szereti a NŐ-t, hogy TŐLE akarja és NEKI adja a gyermeket.......nem pedig elveteti azt; elenged, ha SZÁRNYALNI akarsz....

2013/04/21

Fáradt szívem


Fáradt szívem hangosan dobog,
 Emléked árnya, még mindig itt lobog.
 Szél hozta húrokon, felsír egy dal,
 Minden ritmusa szívembe mar.
 Megfáradt szívem hangosan dobog
 Te érted... ki hiányzik nagyon
 Kit az idő múlásával sem feledek
 S, arra hogy mennyire szerettelek.
 Bennem most a magány dalol...
 Mert te már messze vagy...távol valahol...

2013/04/12

:)


Az élet egy játék, de nem mindegy, hogy játszol valakivel, vagy *játékszer* vagy..

Tudod.


Tudod..néha úgy vagyok hogy szeretném ha csak körülöttem forogna a világ..talán azért mert szeretem ha fontos vagyok az emberek számára, de..ahogy telik az idő rájöttem arra hogy az átlag emberek átlagát élem és nem vagyok fontos sok embernek,főleg annak az embernek akiért lehet mindent megtennék, nem tettem semmi különös dolgot az életembe,és persze a mai világba egyes embereket csak akkor érdekled ha ,az ő érdekükből teszel valamit.. érdekkel vannak valakivel, érdekből tesznek bármit..ezért van az hogy csalódnunk kell emberekbe..a legtöbb ember arra törekszik hogy átverjen,hazudjon kihasználjon semmi egyéb ,a mai világba nincsenek őszinte szándékok..vagyis hogy el kell fogadd saját magad és megpróbálj egyedül talpon maradni,kiállni az élet próbáit és ne foglalkozz azzal amit mások mondanak..mert lehet azért tesznek vagy mondanak bármit h tönkre tegyenek téged és nem azért hogy boldog légy.

Mindig is


Mindig is féltem önmagam lenni, féltem attól, hogy gyengének látnak. Féltem az emberektől akik túl közel voltak és minden gondolatom az volt, hogy bántani fognak.

Néha nem a szó kell.


Néha nem a szó kell... Nem a beszélgetés, nem az írás. A megoldás nem mindig a szó. Hanem egy ölelés. Amiben sokkal többet adsz minden szónál. Mert szavakban nem mindig találod el, amit hallani szeretne. De az ölelésben éppen azt fogja hallani. Amire szüksége van. Rád.

2013/04/06

Bonyolult ember vagyok egy bonyolult élettel!

Bonyolult ember vagyok egy bonyolult élettel!... Van,hogy makacs!... Van,hogy úgy bántok embereket hogy észre sem veszem.... És van hogy elég egy szó, hogy könnyet csalj a szemembe!... Nem szeretem ha hülyének néznek, hátba döfnek, és játszanak velem!.... Nehezen tudok megbizni bárkiben is, és nehéz a szívembe fogadni embereket, de ha valakinek sikerül, iszonyatosan tudom szeretni, és számithat rám egy életen át!.

2013/04/03

Kell egy olyan pasi


Kell egy olyan  pasi, aki kinyit, felnyit, megnyit, elvarázsol, boldoggá tesz. Megért, szeret, veled van, támogat, és nem adja fel. Lehet, hogy nehéz lesz, de végigcsinálja, mert tudja, hogy semmit sem adnak könnyen.

Ne mondd, hogy neked is fáj


Ne mondd, hogy neked is fáj, mert úgysem hiszem el...
Ne mondd, hogy felhívsz, mert tudom, hogy nem keresel!
Ne mondd ma, hogy szeretsz
Mert holnap másnak mondod ezt!
Ne mondd, hogy valaha is szerettél...
Nem hiszem el, mert másé lettél.

2013/04/02

Ha a szemmbe nezel

Ha a szemmbe nezel, s oszinten nezed ot, egy pillanatra betekintest nyersz titkos es ellentmondasokkal teli lelkembe. Meglathatod erzekenyseget s erejet, kitartasat. Felfedezheted mennyire vagyom a szeretetre, s cserebe mindenem odaadnam, elhiheted,
Konnyeimbe nezheted csalodasaim , oromeim, de viszem tovabb terheim, s tudhatod nem fogom feladni sohasem, ameddig a szívem ver.
Hatalmas ero lakik a lelkemben, minden rosszat le tud kuzdeni, meg akkor is, ha most nem is bizok magamban...

Talán egyszer majd el tudjuk fogadni


Talán egyszer majd el tudjuk fogadni, hogy csak hagyni kell az Életet, hogy tegye a dolgát, és nem azt hinni, hogy közbe tudunk avatkozni. Nem. Nem tudunk. Legalábbis a nagy dolgokba nincs beleszólásunk. Azok csak úgy jönnek. Nem kérdeznek, beállítanak, mert aminek meg kell történnie, az meg fog történni. Aminek el kell mennie, az bizony elmegy. Eltűnik, és nem jön vissza. Miért is jönne. Nincs rá szükséged. Hiheted, hogy de, viszont az Élet nem traktál feleslegesen - ha tudatos vagy. Ha csapongsz, és képtelen vagy a szíved után menni, akkor persze mások lesznek a szabályok. Ha menne, ragaszkodsz hozzá tíz körömmel, görcsösen, és tönkreteszed az egészet. Talán te is érzed, de mennyire jó az, amikor elhiteted magaddal, hogy te szövöd a szálakat. Pedig az igazság az, hogy a szálakba nem szólhatunk bele. Azok szövődnek maguktól. Azt hiszed, hogy de, közben meg vannak kötődések, amik túlmutatnak mindenféle egyszerűségen, mert különlegesen elszakíthatatlanok a maguk nemében.

2013/03/31

2013/02/13

Neha az eletembe van egy pont


Neha az eletembe van egy pont ahol elveszitem onmagam. Lehet ,hogy tul reagalom a dolgokat de az is lehet,hogy nem akarok elvesziteni magam mellol egy olyan embert,aki nagyon fontos nekem. Az is lehet,hogy ez a legnagyobb felelmem. Ilyenkor a legnehezebb hinnem a joban,mert ha hiszek es az ellenkezoje tortenik meg akkor vegleg a padlora kerulok.  

2013/01/18

:) ;)

Nèha nem is kell sok hogy az àlmok valòra vàljanak.

Mindig lesz egy masik hegy

Mindig lesz egy másik hegy, és én mindig el akarom érni, hogy elmozduljon.Mindig lesz egy fárasztó csata, néha pedig veszíteni fogok. Azok a küzdelmek, amikkel szembenézek, azok a lehetőségek, amiket kapok, lehet, hogy néha legyőznek engem,de nem török össze.

2013/01/17

Ne hagyd


Ne hagyd, hogy a tűz kialudjon benned. Egyik szikra pattanjon a másik után, még a kételyek mocsarában is. Ne hagyd, hogy a lelkedben élő hős elpusztuljon. A vágyak, melyekre életed magányos pillanataiban gondoltál, de soha nem érted el őket. Valóra válthatod a megálmodott sorsot. Mert létezik... Mert valóság... Mert lehetséges... És a Tiéd...

Mert nem tudom elfogdani

Mért nem tudom elfogadni, hogy örökre vége, miért várom most is, hogy visszajöjjön végre? Mért álmodom mindig, hogy velem van újra? Miért kell naponta gondolnom a múltra? Miért fáj, ha látom, vagy miért fáj, ha nem, Miért van, hogy feledni nem tudom ma sem? Miért fáj, ha szavak nélkül, némán eltapos, hisz ez köztünk szinte már mindennapos. Miért érzem azt, hogy mégis jó lehet? Miért kell szeretnem, ha ő nem szeret?!

Mindnyajan vagyunk arra.

Mindnyájan vágyunk arra, hogy felfigyeljenek ránk, megértsenek és dédelgessenek bennünket. Mindannyian különlegesnek és egyedinek érezzük magunkat, és sóvárgunk, hogy legyen valaki, aki hozzánk hasonlóan különleges, akivel kölcsönösen megbecsülhetjük egymást. Azt akarjuk, hogy legyen valaki, aki kiválaszt bennünket, és a maga világának közepébe helyez

2013/01/07

Ne felj a vihartol


Ne felj a vihartol,hanem tanulj meg tancolni az esoben!Hogy mennyire szeret valaki,azt onnan tudod egesszen pontosan bemerni,hogy mennyire tudja a hibaidat megbocsatani.

A vilag szepsegeert


A vilag minden szepsegeert sem akarnam elcserelni az egyenisegemet,meg akkor se,ha nincs benne semmi kulonos.En ,en magam vagyok,es ez tobb annal,mint amit nehanyan elmondhatnak magukrol!!