Néha tudomásul kell venni, hogy nem vagyunk ugyanolyan fontosak másoknak, mint ők nekünk... Csak ígérgetik a..majd jövök.. meg a ..majd találkozunk.. meg ..elmegyünk ide-oda.. meg ..majd kereslek.. vagy egyáltalán ..számítasz valamit... Mert ha valaki azt akarja, hogy jelen legyek az életében, az helyet csinál benne... Nem kellene megküzdenem a helyért... Ha olykor megbánt, nem indokot, kifogást keres a tettére, hanem bocsánatot... Talán jóhiszeműen vagy tudaton kívül, de még mindig elhiszek, akármilyen kifogást, magyarázkodást, de már tudom nem a szavak, hanem a tettek beszélnek.

A szemed

A szemek sírnak, ha szomorú vagy,
mosolyognak, ha boldogságod nagy.
Árulkodók, mindent megmutatnak,
hiába rejtegeted, úgyis elárulnak.
Az ember szemében látszik mit érez,
ha veszély közelít, ellene felvértez.
Benne meglátod, ha őszintén szeret,
amikor gyűlöl, vagy közömbös veled.
Meglátod, ha ideges vagy rosszkedvű,
amikor bánatos, vagy csak egykedvű.
Szemében látod, ha arca mosolyog is,
hogy szíve szomorú, szenved Ő mégis.
Ha a szemedbe néz, a lelkedbe lát,
simogató szóval, neked mond hálát.
Bársonyos hangja, mint selymes méz,
téged Ő megért, ha a szemedbe néz.
Ne tévesszen meg a lélek tükre téged,
megfejtheted titkát, ha az ködbe réved.
A szemek elárulják a lélek mit takar,
megtudhatod tőlük, hogy a szív mit akar.

Megtanultam előre nézni

Megtanultam előre nézni, kinevetni a múltat, kimondani őszintén mindennek, hogy viszlát. Csak az akartam lenni, aki a mostban vagyok, álmodni és kívánni nagyot, szeretni akartam úgy, ahogy még soha. Megakartam érteni a világot, a sorsomat, a dolgokat, amik körülöttem zajlanak, akarni és közben tenni akartam szebbet, jobbat. Kérni, majd követelőzni, de később elkezdtem bízni a sorsomban. Abban a sorsban, abban az életben, ami csak rám vár. Emlékezni akartam azokra a csalódásokra, leckékre, amiket kaptam, hogy megköszönjem, felneveltek, nagyon sok mindenre megtanítottak...