Cipelem a múlt súlyos emlékeit,néha úgy letenném öket egy kicsit..
de nem dugom homokba a fejem,szembenézek velük, emlékezem..
A megbecsülés, amit a mában kapok,ez értékeli nagyra a boldogságot.
Mert,amit a múltban elvesztettem,ettől lett igazi érték a jelenemben.
Felemelni, csak akkor tud igazán,ha jártál már a pokol tornácán.
Könnyes a szemed, ha visszanézel,de más ezt látni,boldog ember szemével.

Talan hiu vagyok kicsit,mert nobol vagyok.
Szeretem a bokokat, s ha kedvesseget kapok.
Szeretem ha megertesz ,a figyelmet, az empatiat.
Az oleles meleget,a turelmed, a toleranciat.
Tulzasba nem viszem,hatalmas szivem van.
Erzeseimet visszaadom,mik vannak birtokomban.
Ha biztonsagban erzem,magam megbecsulten,
s, ha kapok, adok is..,TIE

D.. minden kincsem!

Fájó emlék

Falat építettem,hosszú évekig.Fájó, könnyező kövekből.Hideg ,keserű magányba bújtam a napsütés elől.Egy elfelejtett, apró résen átjutott egy kósza fény.Dermedt szívem körül lassan felolvadt a jég.A fal leomlott hangos robajjal, behódolva a napnak.A bánat és öröm most karöltve együtt kacagnak.Felejteni,hogy mi volt 
a fal mögött.Már soha nem fogom.A múltam a jövőm része,de már egy, erős kézbe kapaszkodom.

Magunkat emésztve, érzelmeket visszafojtva, teljesen felőrölve, össze-vissza kínlódva tekergetjük a szívünket, fáj, az biztos, de inkább ártunk neki, mert a másik nem tudhatja. Nem tudhatja, hogy mit érzel, hogy mire vágysz, hogy mennyire szeretnéd őt közelebb tudni magadhoz, hogy mit meg nem tennél érte, hogy mennyivel másabb lennél, ha ő lenne. De nincs. Közben meg ő ugyanezt éli át. Remegve, rettegve zárja be a szívét előtted és adja oda másnak, közben pedig csak rád vágyik, de nem kockáztat. Miért is tenné, hisz te sem mondasz semmit.

Fáradt vagy. Feladnád. Túl sok minden történt mostanában veled. Úgy érzed, egyszerre zúdult rád minden negatív történés. Emberi elméd harcolna a sorsod ellen. De a lelked mást sugall. Nyugalomra vágyik. Lelassítod a lépteidet. Megállsz. Arcodat megmeríted a nap meleg fényében. Mélyet lélegzel. Hallod a madarak énekét. Lecsendesednek a gondolataid. Bár minden mozgásban van körülötted, de a külvilág számodra oly távolinak tűnik. Megteremtetted magad körül a csendet. Már nem vagy nyugtalan, csak létezel. Átéled a pillanat megtörhetetlen nyugalmát. Felismered a benne rejlő szépséget. Megérted, a sorsod felett nincs emberi hatalmad, de már nem is tűnik fontosnak, hogy te irányítsd. Befelé figyelsz. Különös, eddig ismeretlen érzés ölel át. Megszületett benned a béke.

Miért nem lehet néha egyszerűbb az élet? Elfojtások helyett kimondani - képmutatás helyett őszintének lenni - titkolózás helyett nyíltnak lenni - félelmek helyett bátornak lenni - és játszmák helyett szeretni..

Nézz fel az esti égre,ha a nehéz napnak vége! És rád mosolyog egy csillag, örül neked,hogy itt vagy! Szíved ajtaján,dörömböl, meríts te is az erőmből! Gondtalan most csak így lehetsz, tiéd minden amit szeretsz! Minden egyes napunk,csak egyszeri csoda, használd ki minden percét többé el nem érheted soha! Becsüld meg napjaid, nyisd ki bezárt ajtóid, engedj be minden érzést, érezd a pillanatnyi féltést!