Néha hiányzol és nem bírom, ha nem vagy velem. Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek, mert félek. Megijedek tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék veled akármeddig, akárhova, csakhogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem, nem jó, ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat és lehet, hogy nem tudom megtenni. A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok egyetlen szót sem, csak elsétálok. Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán, pedig lehet olyat tettél, amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból. Néha, ha rád gondolok, sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de nem..

Szavaid szorosan ölelnek,
tőlük nem fakul a világ,
eltörpül a veszteség
és az elkövetett hibák.
Érzem, érek még valamit,
hitem neked köszönhetem.
Biztató szavaid óvnak,
erőt adtak nekem...

Két olyan pillanatunk van, ami egészen biztosan egyszeri és megismételhetetlen. Az első és az utolsó szívdobbanás. De a kettő között... a kettő között még lehet egy harmadik. Van egy harmadik, amiért értelmet kap a másik kettő. Az a pillanat, amikor találkozol Vele, a szemébe nézel, és meglátod benne mindazt, amiért értelmet kap a másik kettő. Amikor megérzed, hogy van értelme. Mindennek. Az Életnek, a szépségeknek, a világnak. Az a két másik pillanat ettől kap értelmet.

Nincs olyan, hogy kapsz, és nem teszel érte semmit. A legszebb dolgok a legnagyobb fájdalmakkal járnak - ezzel fizetsz értük. Lehet, hogy most megszakadsz, olyan nehéz és úgy fáj, de lépj még egyet, meg még egyet, és csak arra gondolj, hogy mit érzel, hogy mi a cél. Ne akarj menekülni attól, ami van, nem véletlenül jött. Igen, persze könnyebb lenne kiszakadni belőle, nem foglalkozni vele, de egy pillanatig se halogasd a fájdalmat. Csináld végig. Semmit sem veszíthetsz, hiszen valójában semmid sincs, csak a pillanat a tiéd. Minden eltűnhet egyetlen pillanat alatt, hogy aztán megláthasd, hogy ki is vagy valójában. Az, aki képes felállni, vagy az, aki csak várja a csodát..

Elrejtem az arcom,ne lásd ki vagyok igazán,könny áztatta szemem rég nem csillog már!Ne lásd arcomon a bánat ráncait,úgy érzem nincs esélyem már önmagam lenni...

Ne a multom erdekeljen, hanem az, hogy kive valok melletted. Hogy szeretlek, es hogy teged valasztottalak. Nem veletlenul a multom az a mult. Valamiert megvaltam tole, elbucsuzttam, magam mogott hagytam, ahogyan azt te is tett a tieddel. A boldogsag egyik titka talan az, hogy nem hanytorgatjuk fel a multat, es megtanulunk a pillanatban elni, és azzal foglalkozunk. Nem azon agyalni, hogy mi volt a multban. Egyebkent is: felesleges. Megtortent, elmult, az egyetlen dolog, amit szebbe tudunk tenni, a ‘’most’’.

csak álltam ott és úgy éreztem egyre jobban fázom,idő kellett még rájöttem nem a széltől remegek,hanem attól,hogy veled együtt elveszítettem a szívem melegét…

Egy napot se sajnalj az eletedbol,a jo napok boldogsagot adnak,a rosszak tapasztalatot mindkettore szuksegunk van.

El kell fogadnunk,hogy nem tudunk mindent mindig irányítani,néha meg kell állni pihenni,és hinni hogy a dolgok menni fognak maguktól...

Az emberek túl sokat törődnek azzal,hogy mindig több legyen,ahelyett,hogy azzal foglalkoznának amijük van...

Egy kis pillangót kergetek, mióta csak élek, 
s soha nem figyelek, mikor hova lépek, 
ő pedig csak csendben messze elrepül, 
s néha néha a távolban újra előkerül 
tudom úgyse lesz az enyém, mégis szaladok, 
de az évek során egyre lassabban haladok, 
a körülvevő emberek, csak néznek rám bután, 
én pedig csak futok..futok az álmaim után...