Csak egy ölelést kérek most tőled.
Szoríts magadhoz mert hiányzol nagyon,
Két karod legyen a védő angyalom.
Fáj a magány, mert egyedül vagyok,
Várom hogy mikor leszünk újra boldogok.
Nem bírom tovább a szótlan szenvedést,
Hogy senki nem nyújtja ölelő kezét.
Ez az én sorsom, a magány s félelem,
Könnyek között élni tovább az életem.
Az égre nézek hol sok csillag ragyog,
Nékik el sírhatom most a bánatom.
Sosem feledlek ezt ígérted nekem,
Túl szép volt hogy valóság legyen.
Nem lehetünk együtt, ahogy szeretnénk,
De a remény az még mindig a szívemben él!
Várom hogy mikor leszünk újra boldogok.
Nem bírom tovább a szótlan szenvedést,
Hogy senki nem nyújtja ölelő kezét.
Ez az én sorsom, a magány s félelem,
Könnyek között élni tovább az életem.
Az égre nézek hol sok csillag ragyog,
Nékik el sírhatom most a bánatom.
Sosem feledlek ezt ígérted nekem,
Túl szép volt hogy valóság legyen.
Nem lehetünk együtt, ahogy szeretnénk,
De a remény az még mindig a szívemben él!
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu