Receptet írt az élet

"Receptet írt az élet,
minden napra ölelést.
Közgyógyra kaptam, mert
ez drága gyógyszerelés.

Felhívták a figyelmemet
az adagolás fontos.
Életmentő lehet, ha
a betartása gondos.

Ha többször alkalmazom,
a gyógyulás garantált,
szigorúan ajánlatos
naponta: egyszer legalább!

Azt írják vigyázzak,
mert függő is lehetek,
és van mellékhatása,
égető,lázas szeretet.

A gyógyszer ismertetőnek
van ám apró betűs része,
bárkit nem ölelgethetek,
csak azt, ki életem része.

Gyorsan el is kezdtem,
kárba ne vesszen egy csepp se,
Tetszik, mert boldogság íze van,
ölelek:reggel, délben, este!!"

Megtehettem volna.

Megtehettem volna. Soha nem fogjuk föl igazán az ilyen mondatnak az értelmét. Valójában életünk minden pillanata tartogat valamit, ami megtörténhetne, és mégsem történik meg. Rengeteg mágikus pillanat van, amit nem is veszünk észre, mígnem a sors keze - teljesen váratlanul - megváltoztatja az egész életünket...

A bizalom… kockázat.

A bizalom… kockázat. Mert aki ma még a barátod, az lehet, hogy holnap kifordul magából és fejedre borítja múltad legsötétebb pillanatait… Kegyetlenül.
Az emberek… olykor nem bírnak el az Élettel, haragudni akarnak valakire, hát haragudnak arra, akinek telefonszáma a gyors hívójuk első helyén áll…
Olykor az, aki évekig elfogadott úgy, ahogy vagy, aki segített cipelni történeted súlyát, az egy nap hirtelen felindulásból felszínre rántja a rossz dolgokat, melyekre oly nehezen építettél jókat… Te pedig csak állsz ott, összetörve, kidobott kacatjaiddal körbevéve, s nem marad más, mint az üresség, a csalódottság keserű íze.
Az embernek nem az fáj, ha mások felszínesen ítélnek róla, az fáj, ha olyan teszi, aki közel áll hozzá. De az olyan, mint egy árulás… Árulása mindannak, amik együtt voltak.
Örök barátságok, örök szerelmek szakadnak meg egyik napról a másikra, olykor valódi ok nélkül, s akinek tegnap még mellkasára hajtottuk fejünket, és elsírhattuk bánatunk, az holnap, lehet, hogy köszönés nélkül megy el mellettünk. Idegenekké válunk másodpercek töredéke alatt… s a veszteség érthetetlenségébe beleszédülünk. Hogy semmisülhetett meg az a megszámlálhatatlan boldog pillanat néhány rossz által? Hogy feledhetjük el ilyen könnyen, hogy együtt sírtunk, együtt nevettünk, együtt lélegeztünk?
Ismerjük mi igazán azokat az embereket, akikkel ébredünk… Akiknek kinyitjuk életünk könyvét, akiknek felolvasunk belőle, és akikkel tervezzük teleírni új lapjait?
Tegnap szeretlek, ma megvetlek. Tegnap barát, ma ellenség. Illúziót kergetünk? S a másik csak hagyja, hogy utolérjük, míg nem libbenti fel fátylát?
Mi a hamis és mi az igaz? Honnan is tudhatnánk… Csak az idő őrizheti az Élet e talányos titkát.
Talán, még kevesebb ember marad örökre mellettünk, mint sejtettük. Talán csak egy marad mind közül… és ha így is lesz, már szerencsések leszünk, mert ha egyvalamit biztosan tudhatunk, az az, hogy egy igaz, felér végtelen hamissal…

A titkaink senkinél sincsenek teljes biztonságban, csakis nálunk, s az örökké, nem mindig tart örökké. De mit ér, akik vagyunk, ha nem merjük teljesen odaadni magunkat, felvállalni múltunkat, még ha már teljesen más emberek is vagyunk? Azáltal vagyunk, akik vagyunk…
A bizalmunkat nem ajándékozhatjuk csak oda bárkinek, azt ki kell érdemelni, de ahhoz nem fér kétség, hogy csakis úgy tudhatjuk meg valakiről, hogy megbízhatunk-e benne, ha megbízunk benne…

Nem kellenek ígéretek

Nekem nem kellenek ígéretek, vagy túlzó szavak. Pontosan látom, ha nem igaz. Nem kell, hogy minden percben rajtam járjon az agyad. Tedd a dolgod, éld az életed. De mikor újra találkozunk, add nekem a maximumot. Beszélj, érj hozzám, csókolj, perzselj a tekinteteddel, égess a simogatásoddal. Már türelmes vagyok. Nem sürgetek semmit. Várok, akire érdemes. Akiért megéri harcolni. De ugyanezt a kitartást szeretném érezni a másik oldalról is. Nem baj, ha nem, akkor megyek tovább. Már megtanultam hogyan kell elengedni azt, aki nem érdemes a figyelmemre. Már erős vagyok. Tisztában vagyok önmagammal. Hibáimmal és értékeimmel egyaránt. Ismerem céljaim, vágyaim, elvárásaim, értékrendem. Ezek szerint megyek és harcolok. Viszont már nem elvakultan, bármi áron. Csak és kizárólag azért, aki szintén hajlandó értem tenni. Megadom az időt, a teret és a lehetőséget is. Csak rajtad áll mit kezdesz vele. És leginkább rajtad áll, tőled megkapom-e ugyanezeket.

Olyan valaki mellett állj meg, aki nem fél veled lenni. Akinek minden perc ajándék melletted. Akinek csodálatos vagy. Pont úgy, ahogy vagy. Mindenkor és akárhogy. Aki gondol rád, és aki törődik veled. Aki nem fut el, mikor rossz passzban vagy, sírsz, vagy kiabálsz. Akinek a legnagyobb félelme életében, hogy elveszít téged. Akinek egész nap a gondolataiban jársz. Aki, ha nem is mondja minden percben, hogy szeret, de érezteti veled minden nap. Akinek a leghétköznapibb pillanat is ünneppé változik melletted. Akinek a szeme mosolyog, ha rád néz. Akit egy érintéssel feltüzelsz. Aki egy mondatával izgalomba hoz. Aki átölel egy nehéz nap után, és meghallgat, ha fáj valami. Ilyen valaki mellett horgonyozz le. Soha, soha ne érd be kevesebbel!

Tisztában vagyok

Tisztában vagyok vele, hogy nem én vagyok a legszebb lány körülötted. Azt is tudom hogy nálam százszor jobbat is kaphatnál. Igen, van hogy teszek fel alapozót, és kifestem magam, de nem ezt tartja össze az egész arcomat. Nem mindig vagyok a toppon, nem mindig a legdivatosabb ruháimat hordom, mert az nem kényelmes. Van hogy ok nélkül hisztis leszek meg féltékeny. Nem vagyok valami népszerű a fiúk körében, mint sok más lány barátod. Viszont azt is tudom, hogy nem véletlen hogy egymásra találtunk mi ketten! Már az első beszélgetés után tudtam hogy nekem te kellesz,napról napra egyre jobban! Kérlek becsüld meg a szívemet, és ne törd össze, mert lehet egy újabb összeomlást nem bírnék ki!

Engem nem érdekel az az arcod, amit másoknak mutatsz. Sőt. Hidegen hagy. Értsd meg, ha engem szeretnél, meg kell nyílnod. Meg kell mutatnod valamit magadból, ami más, mint amit a többiek látnak, ugyanis csak abba tudok beleszeretni. Ami mindenkié, az engem nem érdekel. (...) Különleges csak akkor lehetsz az életemben, ha meg mered nyitni a lelked, és nem félsz átadni magad nekem. Nem kellenek álarcok, hiszen ha velem vagy, nem eshet bántódásod. Azért vagyok itt, mert szeretlek. De meg kell értened: nem szerethetek valakit, aki igazából nem is te vagy.